Magyar Péter feltételeket szabott Ficónak – csak így jöhet az együttműködés

Amíg a felvidéki magyarok ügyét nem rendezik, nincs egyeztetés.

Magyar Péter egyértelmű feltételekhez kötötte a szlovák kormánnyal való együttműködést, miután telefonon egyeztetett


Robert Fico szlovák miniszterelnökkel. A Tisza Párt elnöke a közösségi oldalán számolt be a beszélgetésről, amely során hangsúlyos témaként került szóba a felvidéki magyarokat érintő jogszabály.


A politikus közölte, garanciát kért arra, hogy Szlovákia hatályon kívül helyezi azt a törvényt, amely a felvidéki magyarokat is büntetéssel fenyegetheti. Álláspontja szerint csak ezt követően lehet érdemi egyeztetéseket folytatni más kérdésekben.


Bejegyzésében azt írta, világosan jelezte Robert Fico felé, hogy a tárgyalások feltétele nemcsak a vitatott jogszabály eltörlése, hanem további biztosítékok is szükségesek. Úgy fogalmazott, akkor tudnak bármilyen szakpolitikai kérdésről egyeztetni, ha rögzítik, hogy „a jövőben nem kerül sor a felvidéki magyar honfitársaink földjeinek elkobzására a kollektív bűnösségre alapuló Benes-dekrétumokra hivatkozva”.

Magyar Péter arról is beszámolt, hogy megerősítette a szlovák miniszterelnöknek: a Tisza-kormány célja a magyar–szlovák kapcsolatok javítása, valamint a visegrádi együttműködés újjáépítése. Hozzátette azonban, hogy ezek a lépések csak akkor valósulhatnak meg, ha a vitás kérdéseket előbb rendezik.

A politikus hangsúlyozta, hogy a magyar kormány számára kiemelt jelentőségű a határon túli magyar közösségek védelme. Ezzel kapcsolatban azt írta, hogy a legfontosabb prioritás „a magyar honfitársaink jogainak védelme”.

A felek abban is megállapodtak, hogy a megbeszéléseket személyesen folytatják tovább. Erre várhatóan a következő Európai Tanács ülésén kerül sor Brüsszelben.



Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top