Egyéb

A lemondásra felszólított NAIH-elnök visszaszólt Magyar Péternek: Nem Orbánnal, hanem önnel pezsgőzhettem

A NAIH elnöke írásban tagadta, hogy Orbán Viktorral pezsgőzött volna a Várban.

Péterfalvi Attila szerint a félreértés egy közös ismerős esküvőjéből eredhet, ahol egy asztalnál ült Magyar Péterrel.

„Miniszterelnök-jelölt úr állításaival szemben soha életemben nem találkoztam és nem pezsgőztem egy miniszterelnökkel sem, sem a Várban, sem másutt” – írta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke.


A hatóság vezetője ugyanakkor hozzátette, arra pontosan emlékszik, hogy egy közös ismerős esküvőjét követő eseményen Magyar Péterrel egy asztalnál ült, ahol „talán még pezsgőt is fogyasztottak”.

Magyar Péter a hétfői sajtótájékoztatóján szólította fel lemondásra a NAIH elnökét, többek között arra hivatkozva, hogy Péterfalvi Orbán Viktorral pezsgőzött a Várban. Péterfalvi erre kedden azt közölte a Népszavával, hogy sem szándéka, sem oka nincs a távozásra.

Érvelése szerint a NAIH vezetőjének „teljes függetlensége” az európai uniós jogban rögzített követelmény, amely éppen azt a célt szolgálja, hogy a politikai szereplők ne gyakorolhassanak nyomást a szervezetre.

Hozzátette, tilos „tárgyalásokat” folytatnia mandátumának idő előtti befejezéséről politikai nyomás hatására.


A NAIH és a Tisza Párt viszonya nem felhőtlen.

A hatóság februárban hivatalból indított eljárást, miután több mint 700 bejelentés érkezett hozzájuk kormánypárti médiumok ellen, amelyek térképen tették közzé a Tisza Párt szimpatizánsainak adatait. Viszont a hatóság az ügyben a szerkesztőségek mellett a Tisza Pártnál is vizsgálódik.


Korábban a NAIH nem indított vizsgálatot abban az ügyben, hogy hogyan kerülhettek a gyöngyösi tüntetők különleges bűnügyi adatai a kormánypártokhoz.

Akkor azzal érveltek, hogy a demonstráción való részvétellel a tüntetők a közéleti viták alakítóivá váltak.

A kormány által közzétett, az érintett szerint államtitoknak minősülő Gundalf-videó esetében pedig Péterfalvi Attila leszögezte: a hatóság nem vizsgálódik, amíg az Gundalf személyesen nem tesz panaszt.


Ugyanakkor a hatóság nem kizárólag bejelentésre lép fel. Szintén hivatalból indított vizsgálatot a sajtóban megjelent információk alapján, hogy feltárja, a magyar titkosszolgálatok valóban használtak-e egy új, mobiltelefonos hirdetési adatokon alapuló izraeli kémprogramot.

A NAIH elnökének megbízatása 9 évre szól, a jelenlegi mandátuma 2029-ig tart.

Via 24.hu




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top