A Magyar Közlönyben jelentek meg a meglepő határozatok.
Sulyok Tamás összehívta az Országgyűlés alakuló ülését
május 9-én 10 órára.
A köztársasági elnök arról is döntött, kik kapnak Corvin-lánc kitüntetést, és hitelesített egy népszavazásra javasolt kérdést is.
Trócsányi László kitüntetést kapott
Sulyok Tamás az egyik legnagyobb magyar állami kitüntetést, a Corvin-láncot adományozta a korábbi igazságügyminiszter Trócsányi Lászlónak, akit szombaton már a Károli Gáspár Református Egyetem rektorának is kinevezett – derült ki a Magyar Közlönyből.
Az indoklás szerint a jogtudós, egyetemi tanár, rektor, volt alkotmánybíró, miniszter, nagykövet kivételes jogtudományi és kiemelkedő oktatói munkássága, a hazai tudományos életet gazdagító tevékenysége, különösen az összehasonlító alkotmányjog, a közigazgatási bíráskodás és az európai közjog területén, valamint a a nemzeti alkotmányjog és az európai integráció összefüggéseinek tárgykörében kifejtett példaértékű munkája elismeréseként kapta a kitüntetést.
Munkaszüneti nap lehet december 24-e?
A Magyar Közlönyben a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozata is megjelent, amely hitelesítette a szentestéről szóló népszavazásra javasolt kérdést:
Egyetért-e Ön azzal, hogy december huszonnegyedike munkaszüneti nap legyen?
A népszavazási kezdeményezést a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete nyújtotta be február 24-én, az NVB pedig úgy találta, hogy a kezdeményezés a jogszabályi követelményeknek megfelelt. Magyar Péter korábban azt ígérte, hogy hatalomra kerülése esetén munkaszüneti nappá nyilvánítja a december 24-ét.
(index.hu nyomán)
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
