Váratlan kijelentéseket tett.
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója először szólalt meg a Tisza kétharmados győzelmét követően a Patriótának.
Kiderült, egyelőre nem dőlt el, hogy beül-e az új Országgyűlésbe. Ezzel kapcsolatban kétirányú megbeszéléseket
folytat, a pártvezetőkkel és feleségével is. Azt tartja szem előtt, hogy hogyan tud a legtöbbet tenni a családjáért.
„Az interjút nem azért csináljuk, hogy az engem utálóknak megfeleljek. Nem a fizetésről van szó, hanem más dolgokról a családomat illetően”
– mondta. Filep Dávid kérdésére válaszolva azt mondta: „nincs” vége. Ő nem úgy teszi fel a kérdést, hogy Orbán Viktorral túlélhet-e a Fidesz, hanem úgy, hogy Orbán Viktor nélkül túlélhet-e a Fidesz. Szerinte a válasz erre az, hogy nem.
Menczer: Azért mondták, hogy börtönbe kell mennünk, mert mindent ellopunk
Menczer Tamás kifejtette, a választás szerinte nem a jelöltekről szólt, nem a kampányukról vagy a ciklusban elvégzett munkájukról, hanem arról, hogy volt két ajánlat: változtass, mert „ezek mindent lopnak”, illetve, hogy ne változtass. Megfejtése szerint az emberek azt mondták, ezek mindent ellopnak, menjenek innen.
„Hogy melyik időpillanatban hozták meg azt a döntést, nem tudom, de hajlok arra, hogy korábban. Onnantól, hogy ezt a döntést meghozták, semmi nem befolyásolta őket. Az én megértésem szerint, ha ez a korrupciós, luxis dolog nincs, akkor az összes többit kibírtuk volna, jelentős, ehhez mérhető sérülés nélkül.
Azért mondták, hogy börtönbe kell mennünk, mert mindent ellopunk. Én soha nem loptam el semmit, és rengeteg társam van így. Olyan közösséggel vagyok, aki többet tudott és most is többet tudna tenni az országért. Nem igaz, hogy tönkretettük az országot, számtalan vívmányunk van”
– hangsúlyozta. Úgy gondolja, pökhendinek tartanák őt, ha azt mondaná, nincs felelőssége a választási vereségben, mert lehetett volna sok mindent jobban, másképp csinálni. Bár a felelősség elől nem tér ki, de úgy gondolja, ő nem felelős a választási vereségben.
„Magyar Péter egy rossz ember, egy gonosz ember, aki aljas dolgokat tett már a magánéletében is és a politikában is. Tartok tőle, hogy a jövőben is megteszi, nem drukkolok ennek, de szkeptikus vagyok”
– mondta.
Menczer szerint színház, amit a Tisza Párttól láttak
A Tisza Párttól, amit láttak, az egy színház szerinte, majd meglátni, mi lesz az előadás vége. Úgy gondolja, Kocsis Máténak igaza van abban, hogy „ennél jobban ne dramatizáljuk a helyzetet, az így is elég súlyos, olyan, mintha 3–2-re kikaptunk volna”.
„Nekem nincsen Ferrarim vagy Porschém. Ha olyan sok pénzem lenne, se kellene, de nincs is olyan sok pénzem, ennél fogva Porschém sincs. Soha nem loptam. A vagyonvisszaszerzési ÁVH-t nyugodtan küldhetik először hozzám”
– mondta Menczer amikor arról kérdezték, hogy a Matolcsyék körül kialakult botrányok mennyiben befolyásolhatták a választások eredményét. Szerinte most az a dolguk, hogy jobb állapotba hozzák magukat. Menczer szerint az elmúlt héten sokan hívták, hogy belépjenek a Fideszbe. Szerinte a Fidesz marad, és még mindig döntési helyzetben vannak a saját sorsukat illetően. A jövő Fideszét az ő fejében Orbán Viktor vezeti.
„Az áruló az, aki látszólag közösséget vállal veled, de adott ponton hazug alapon és számítás miatt otthagy, cserbenhagy”
– jelentette ki Menczer, de neveket nem említett, azonban egy bajai illetőségű személyre utalt.
A Fidesz-szavazók szerinte most úgy érzik, hogy őket hátrány éri majd, a Tiszának pedig hamarosan nem lesz elég elmondania, hogy mi mennyire lesz jó, ezt kormányon meg is kell tudni mutatniuk Menczer szerint.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
