Egyéb

Orbán távozásával hét év után megszüntethetik a Magyarország elleni uniós eljárást

Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke bejelentette, hogy megteszik az első lépéseket a 7. cikk szerinti eljárás megszüntetésére.

Ezzel lekerülhet az országról a legsúlyosabb politikai nyomás, amely a Sargentini-jelentés 2018-as elfogadása óta tart.

Fordulópontot hozhat a kormányváltás utáni magyar-EU viszonyban, hogy az Európai Néppárt elnöke, Manfred Weber a napokban a Magyarország ellen 2018 óta folyó hetes cikk szerinti eljárás lezárását sürgette a DPA német hírügynökségnek nyilatkozva.


Weber szerint rövid időn belül megszüntethető az eljárás, mert a leendő miniszterelnök, Magyar Péter egyértelműen elkötelezte magát az Európa-párti irányvonal és a konkrét jogállamisági reformok mellett

– írja az EconomX.

Az Európai Néppárt elnöke szerint a kormányváltás után Magyarország reménykedhet a szankciós eljárás gyors lezárásában. Weber a leköszönő miniszterelnök politikájához kötötte az eljárás elhúzódását.

„A Magyarország elleni, 7. cikkely szerinti eljárás konkrétan összefüggött Orbán Viktor jogállamiság-ellenes kurzusával” – jelentette ki.

Hozzátette, hogy a változások miatt most lépni kell.

„Ez azt jelenti, hogy most meg kell tennünk az első lépéseket a 7. cikk szerinti eljárás lezárása felé.”

Míg a Néppárt a politikai irányváltás mellett érvel, más európai parlamenti frakciók, például a zöldek és a szocialisták, valamint civil jogvédő szervezetek szerint az eljárást csak kézzelfogható, már végrehajtott reformok után lehet lezárni.


A hetes cikk szerinti mechanizmus az uniós alapértékek súlyos megsértésének kockázata esetén indul, és végső soron a tagállam szavazati jogának felfüggesztésével is járhat. Fontos, hogy ez az eljárás nem azonos azzal a jogállamisági feltételességi mechanizmussal, amely az uniós költségvetési kifizetéseket köti feltételekhez.


Az Európai Parlament 2018-ban, a Sargentini-jelentés elfogadásával kezdeményezte az eljárást Magyarország ellen. Precedenst jelenthet a 2024-ben lezárt lengyel ügy, ahol egy kormányváltás és reformígéretek után szüntették meg az eljárást. A helyzetet árnyalja, hogy az Európai Unió Bírósága kedden kimondta: a 2021-es magyar „LMBTQI-törvény” sérti az uniós jogot, ennek az ítéletnek a végrehajtása pedig az új kormány egyik első komoly próbatétele lehet.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top