Az esetleges leépítés először a Makóról és Hódmezővásárhelyről ingázókat érintheti, a helyieket tartanák meg legtovább.
Leépítés fenyegetheti Magyarország egyik legbőkezűbben támogatott, papíron nyereséges mintagazdaságát, a Mezőhegyesi Ménesbirtokot.
A múlt hét végén Lázár János összehívta a cég dolgozóit – írja a Magyar Hang. A lap értesülései szerint a leköszönő építési és közlekedési miniszter arról tájékoztatta a munkavállalókat, hogy a gazdaság jövője bizonytalan.
A tájékoztatón a lap szerint elhangzott az is, hogy ameddig lehet, a helyi, mezőhegyesi dolgozókat tartják meg, de a Makóról és Hódmezővásárhelyről bejáró munkavállalók állása hamarabb veszélybe kerülhet.
A bejelentés azért is meglepő, mert a cég pénzügyi adatai stabil működésre utalnak. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság a lap szerint 2024-ben 12 milliárd forintos árbevétel mellett 440 millió forint adózott eredményt ért el, és a megelőző évek is nyereségesek voltak. A társaság saját tőkéje elérte a 79,5 milliárd forintot. A cég 463 főt foglalkoztat.
A ménesbirtokot egy közérdekű vagyonkezelő alapítvány, a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány tulajdonolja, amelynek kuratóriumi elnöke Lázár János.
A birtok korábban is hatalmas összegekből fejlődhetett. 2022-ben egy körülbelül 10 milliárd forintos beruházásból épült korszerű öntözőrendszer, amihez az állam 8,5 milliárd forint támogatást adott.
Egy évvel később pedig 3,3 milliárd forintból adtak át egy olyan különleges tehénistállót, amelyben az állatok vízágyon pihenhetnek. Ehhez 1,2 milliárd forint uniós forrás érkezett.
Az Orbán-kormány kommunikációja a ménesbirtokot rendre a magyar agrárium mintagazdaságaként és tudásközpontjaként mutatta be, amelynek fejlesztései az ország versenyképességét szolgálják.
Az ügyben a Magyar Hang megkereste a ménesbirtokot, de választ egyelőre nem kaptak.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
