Ezt Berezvai Zombor állította a Partizánnak adott új interjújában, miután elbocsátották.
Újabb, az előzőnél is súlyosabb állításokat fogalmazott meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) működésével kapcsolatban Berezvai Zombor, a hivatal nemrég elbocsátott irodavezető közgazdásza. A Partizánnak adott második interjújában arról beszélt, hogy a GVH felsővezetése egy alkalommal a Fidesznek való kampányolásra kötelezett munkatársakat, folyamatosan figyelte a dolgozók online aktivitását, és politikai alapon indított vagy épp állított le eljárásokat.
Berezvai Zombor azt követően lett ismét a Partizán vendége, hogy az első, nagy port kavart interjúja után, közel nyolcéves pályafutását követően érdemtelenségre hivatkozva eltávolították a hivataltól. Elmondása szerint már az első interjú után számított a kirúgására, de az csak a választások után történt meg.
Állítása szerint a választásokat követő hétfőre egy szakmailag indokolatlan személyes találkozóra hívta a felettese, amit a Tisza Párt kétharmados győzelmének hírére „új prioritásokra” hivatkozva lemondtak.
„Azon a tegnapi elbeszélgetésen, ahol ez történt, mármint ahol közölték velem a felmondás tényét, ott igazából teljesen semlegesen elnök úr azt mondta, hogy ő sajnálja, hogy ez így alakul, de hát lefolytattak egy belső vizsgálatot, amire egyébként nem derült ki semmi” – mondta.
A GVH korábban közleményben reagált Berezvai első interjújára, esküszegéssel vádolva őt. A közgazdász szerint azonban ő soha nem a hivatalt vagy a kollégáit támadta, hanem a politikai nyomást gyakorló vezetést. Állítása szerint az interjú után a munkatársak 70-80 százaléka támogatta őt, és többen újabb történetekkel keresték meg a politikai befolyásolásról.
Berezvai szerint ezek megerősítették, hogy a vezetés bizonyos cégek ellen mindenképpen eljárásokat akart indítani, míg más, folyamatban lévő ügyeket a választások után hirtelen leállítottak. „A választások után az elnökhelyettes több irodavezetővel is beszélt, és mondta nekik, hogy ezeket az ügyeket egyébként meg lehet szüntetni” – állította.
Berezvai elmesélt egy esetet, amely állítása szerint a 2022-es országgyűlési választások előtt történt. Elmondása szerint a hivatal elnöke egy szűk körű megbeszélésen, amelyen a főtitkár és több kommunikációs munkatárs is részt vett, a háborús helyzetre hivatkozva arra a következtetésre jutott, hogy Magyarország biztonságát csak a Fidesz győzelme garantálhatja. Ezt követően szerinte a vezetés lényegében kötelezte az érintett munkatársakat, hogy munkaidőben kampánytevékenységet végezzenek a kormánypárt mellett.
A résztvevőknek egy előre megírt szöveg alapján kellett telefonon arra buzdítaniuk az embereket, hogy „támogassák a Fidesz adott választókerületben induló jelöltjét, Fürjes Balázst.” Berezvai szerint volt, akit kifejezetten kényszerítettek a feladatra.
Beszélt a hivatalon belüli légkörről is, ahol szerinte a munkatársak többsége változást szeretne. Azt állította, a kollégák már olyan „partizánakciókon” gondolkodnak, mint például egy hamis felmondólevél becsúsztatása Rigó Csaba elnök ajtaja alatt.
Azt is elmondta, hogy a hivatal vezetésének másik tagja, Tóth András általános elnökhelyettes, Szijjártó Péter volt gimnáziumi osztálytársa a leginkább megosztó személy a GVH-n belül. „Nagyon sok munkatárs mondott részben föl azért, mert Tóth András kicsinálta, ő az, aki folyamatosan üvöltözik emberekkel a folyosón” – fogalmazott. Állítása szerint Tóth András az interjúja után az irodájában azt üvöltötte, hogy „a kis helyi árulót hallottátok-e”.
Egy szakértői elemzésre kiírt pályázaton az ő és kollégái által jobbnak ítélt, igazságügyi szakértőt is felvonultató cég helyett a Századvégnek kedveztek volna. Miután jelezték, hogy a másik ajánlat a meggyőzőbb, a Századvég váratlanul egy új, szintén igazságügyi szakértővel kiegészített ajánlatot nyújtott be.
„Az ajánlatunk úgy kezdődött, hogy reflektálva nem tudom, mikori megbeszélésre, bevontunk egy igazságügyi szakértőt. És akkor így néztük, hogy ez egy beszerzési eljárás volt, volt egy bírálóbizottság, mi egyeztettünk velük. Azon a napon mi nem tartottunk, semelyikünk nem beszélt a Századvéggel” – mondta, hozzátéve, hogy szerinte a háttérben az elnökhelyettesek egyeztethettek a céggel.
A közgazdász beszélt a vezetők kiugróan magas fizetéséről is, ami szerinte komoly bérfeszültséget okoz a hivatalon belül.
Az interjúban szó esett a munkatársak közösségi médiás tevékenységének ellenőrzéséről is. Berezvai elmondta, hogy a Gazdasági Versenyhivatal HR-ese mindenkit megkért, hogy vegyék le a kedvelést egy LinkedIn-posztjáról. Felidézett egy esetet, amikor az elnök azért hívta fel, mert egy Hírcsárda-cikkre, amely Nagy Mártonról szólt, egy nevetős emojival reagált.
„Én is jobban kell, hogy vigyázzak, hogy mit lájkolok, mert mi Nagy Mártonnal együtt fogunk dolgozni, és ez így vállalhatatlan, hogyha a munkatársak ilyeneket lájkolnak” – idézte az elnök szavait. Szerinte a hivatalban tartott integritás tréningeken is politikai iránymutatást adtak. Azt állította, ott azt hangsúlyozták, hogy a munkatársaknak tartózkodniuk kell Magyar Péter rendezvényeinek látogatásától, mert az sértené a hivatal integritását.
Berezvai Zombor egy másik, Lázár János nevével fémjelzett ügyről is beszámolt. Elmondása szerint a miniszter tavalyi, Strabag-ellenes kirohanásai után a GVH-nál is megjelent az elvárás, hogy indítsanak eljárást az építőipari cég ellen. A vád az lett volna, hogy a Strabag túl olcsó ajánlatokat ad a közbeszerzéseken, mert saját bányával rendelkezik.
„Konkrétan az lett volna a versenyprobléma, hogy egy cég túl olcsón dolgozik a magyar államnak” – fogalmazott. Szerinte a vezetés azt is felvetette, hogy az eljárást kizárólag a Strabag ellen indítsák meg.
Az ügyet végül a választásokig sikerült elhúzniuk. Amikor ezt a felmondásakor szóba hozta az elnöknek, ő Berezvai szerint úgy tett, mintha nem is tudna a dologról. „De hát milyen konteókat hallok… a Strabagnak egyáltalán van bányája? Hát én azt sem tudom” – idézte az elnök reakcióját.
Ezt szerinte a bírósági döntés is alátámasztja.
A Temu nevű online áruházra nemrég kiszabott bírsággal kapcsolatban elmondta, hogy az ügyben sokáig úgy tűnt, csak egy kötelezettségvállalás lesz, bírság nélkül. Végül a szakmai stáb nyomására született meg a büntetésről szóló döntés, ami Berezvai szerint azt mutatja, hogy a hivatalban sokan próbálnak ellenállni a politikai nyomásnak.
A jövőjével kapcsolatban elmondta, nem kapott megkeresést a Tiszától, és nem is feltétlenül a felálló vagyon-visszaszerzési hivatalban képzeli el a folytatást, a szakmai tapasztalata miatt inkább a versenyjogi területen maradna. Arra a kérdésre, hogy elvállalná-e a GVH elnöki posztját, úgy felelt: „Most nyilván, hogyha kapnék egy ilyen felkérést, azt meggondolnám, de nem kaptam eddig ilyen felkérést, nem azért jöttem most ide, hogy amellett kampányoljak.”
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
