Ahogy a politikai földindulás pora lassan elül, a színfalak mögött megkezdődött a valódi munka – a kármentés, az EU-s ezermilliárdok hazahozatala és az elkerülhetetlen elszámoltatás előkészítése.
Még szinte be sem fejeződött az új hatalmi struktúra berendezkedése, a piacok máris beárazták a reményt. Emlékezzünk csak vissza az elmúlt évek gazdasági vesszőfutására:
az infláció az egekben, a forint pedig egy lyukas vödörhöz hasonlított. Most viszont, pusztán a politikai irányváltás és a brüsszeli diplomáciai olvadás hírére, a korábban 390 forintot nyaldosó euróárfolyam szinte pillanatok alatt 360 köré zuhant be. És ez még csak a kezdet.
A milliárdok illata és a feltámadó forint
Amikor Ursula von der Leyen és António Costa a legmagasabb szinten fogadja az új magyar vezetést, az több egy szimpla protokolláris gesztusnál. Ez egy világos üzenet: Európa nyitott arra, hogy visszafogadjon minket. Elképesztő összegekről van szó. Csak a kohéziós alapokból 7 milliárd euró, a helyreállítási alapból pedig több mint 10 milliárd euró vár arra, hogy beáramoljon a magyar gazdaságba. Hogy értsük a nagyságrendet: ha csak az éves lejáratú támogatások megérkeznek, az önmagában a magyar GDP 3,5 százalékát jelenti. Ebből a nullához konvergáló gazdasági növekedésből hirtelen egy valós, európai szinten is látható felpattanás lehet.
Ujságíróként azonban megtanultam szkeptikusnak lenni. A pénz nem mindenható, és ami a legfontosabb: nem mehet többé túlárazott térkövezésekre és a semmibe vezető lombkoronasétányokra. Az új vezetés számára az igazi kihívás most az, hogy ezeket a forrásokat zöld átállásra, digitális fejlesztésekre és az omladozó infrastruktúra (például az elővárosi közlekedés) rendbetételére fordítsák. Jól hangzik, de a megvalósítás fogja eldönteni, hogy valódi modernizáció történik-e, vagy csak a nevek cserélődnek le a zsíros szerződéseken.
Fizessenek a gazdagok? A vagyonadó dilemmája
A társadalom elemi igénye az elszámoltatás. Tizennégy évnyi közpénzszivattyú után az emberek igazságérzete vért kíván, de a jogállamiság keretei között az egyik legkézzelfoghatóbb és legkulturáltabb fegyver a vagyonadó. Az asztalra letett tervek szerint egy 1 milliárd forint feletti vagyonra kivetett, 1%-os kulcsról folyik a diskurzus. Ez egy célzott, precíziós csapás a NER haszonélvezőire.
Felmerült azonban egy érdekes – és egyben veszélyes – alternatíva is a kulisszák mögött. Mi van, ha a milliárdos kiválthatja ezt a terhet azzal, ha az adó összegének két-háromszorosát hazai, produktív beruházásokba forgatja? Egyfelől okos gazdaságélénkítő húzás: a tőkét nem elüldözik, hanem munkára és munkahelyteremtésre fogják. Másfelől viszont pontosan ismerjük a magyar valóságot: óriási a kockázata annak, hogy a dörzsölt oligarchák egy jó könyvelővel lepapírozzák a luxusberuházásaikat “gazdaságélénkítés” címszó alatt. Ezt a kiskaput vaskézzel kell majd őrizni.
„Szétrohadt alattunk a párt” – A Fidesz végórái
És mi történik eközben az egykori teljhatalmú kormánypárttal? Miközben a közvélemény a megújulásukról találgat, a valóság sokkal prózaibb és sötétebb.
Ebben az egyetlen, rövid mondatban benne van az elmúlt évtized minden arroganciája, az intellektuális kimerültség és a morális csőd. Nincs itt semmiféle megújulás. Orbán Balázs, a bukott kampányfőnök sebtiben menekül az Európai Parlament frakciójába, mintha az legalább némi menedéket nyújtana a felelősségre vonás elől. Eközben Deutsch Tamás – a tőle megszokott politikai cinizmussal – hirtelen a hetes cikkely szerinti, Magyarország elleni eljárás megszüntetését kezdeményezi. Ez nem több egy átlátszó politikai csapdánál, amivel azt akarják bizonyítani, hogy a jogállamisági kritikák eddig is csak üres lufik voltak.
De Brüsszelben már senki nem veszi be ezt a trükköt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Donald Tusk lengyel miniszterelnök kamerák kereszttüzében elejtett, gyilkos humorú megjegyzése az uniós csúcson, utalva a korábbi magyar vezetés hiányára: „Végre egy olyan ülés, ahol nincsenek itt az oroszok.”
Személyes véleményem szerint a történelem most kivételes esélyt adott az országnak. A pénzcsapok kinyílnak, a nemzetközi elszigeteltségnek vége, a korrupt rendszer fundamentumai pedig megroppantak. De újságíróként pontosan tudom, hogy a neheze csak most jön. A romtakarítás sosem olyan látványos, mint a forradalom. Most kell bebizonyítania az új hatalomnak, hogy valóban mások, és képesek ellenállni a hirtelen rájuk szakadó ezermilliárdok kísértésének. Ha ez nem sikerül, akkor csak a díszleteket cseréltük ki egy nagyon rossz színdarabban.
A teljes riport ott tekinthető meg:
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
