Gábor György írása futótűzként terjed a magyar weben.
A neves vallásfilozófus rámutatott Orbán Viktor hatalmas és kínos tévedésére.
A miniszterelnök egy gondosan elhelyezett Bibliával üzent Magyar Péternek. A Karmelitában hagyott könyvben Dániel próféta könyve volt nyitva. Egy vastagon aláhúzott sor várta a Tisza Párt vezetőjét.
A kormányfő ezzel akarta éreztetni saját fölényét. A bibliai idézet azonban hatalmas fegyverként sült el visszafelé.
A nyelvi és történelmi csapda
Gábor György elemezte a kiválasztott igehely eredeti, arámi jelentését. A szövegben szereplő kifejezés a legalacsonyabb rendű embert jelenti. Orbán Viktor tehát egy alantas figurának akarta beállítani ellenfelét. Csakhogy a miniszterelnök egy apró, de annál fontosabb részletet elfelejtett. Az idézet a Bibliában a gőgös Nabukadneccar királyra vonatkozik.
A hatalomba őrült uralkodó
Nabukadneccar saját dicsőségébe szerelmes, önimádó diktátor volt a történetben. A végtelen hatalomvágya miatt az Isten végül őrületbe taszította őt. Orbán Viktor ezzel a választással akaratlanul is magára ismerhetett. Saját magát tette meg a történet hatalommániás, elvakult uralkodójának. A szakember szerint a bibliai szöveg kegyetlenül visszaütött a feladójára.
A teljes, elgondolkodtató és mély elemzést az alábbiakban változtatás nélkül olvashatják:
„Magyar Péter elmondása szerint a miniszterelnöki dolgozószobában talált egy nyitva hagyott Bibliát. Nem egyszerűen ottfelejtve: tüchtigen előkészítve, kinyitva, aláhúzva, odakészítve. Mint egy üzenőfüzetet. Mint amikor a sértett gimnazista nem mondja ki hangosan, amit gondol, hanem filctollal aláhúzza a megfelelő mondatot, hogy a másik „véletlenül” észrevegye. Az idézet Dániel könyvéből való, és így hangzik a Revideált Új Fordítás szerint:
„Hadd tudják meg az élők, hogy az emberek királyságán is a Felséges uralkodik: annak adja, akinek akarja, és a legalacsonyabb sorból is trónra emelhet valakit.”
A jelenet önmagában gyönyörű. A Várhegy tetején, történelmi díszletek között, barokk pompában, a hatalom szakrális színházának közepén ott hever egy Biblia, benne gondosan aláhúzva egy mondat. Mintha a Jóisten személyesen post-it cetliken kommunikálna a Karmelitában. Az ember szinte látja maga előtt a jelenetet: az uralkodó kilép az erkélyre, végignéz a városon, majd visszalép az íróasztalhoz, és finoman rámutat a Szentírás megfelelő sorára. Nem üzenetet hagy. Kinyilatkoztatást.
Egy kedves kollégám elküldte nekem Márki-Zay Péter interpretációját, aki szintén értelmezi a fenti bibliai idézetet. Én azonban azt hiszem, hogy az egész jelenet sokkal viccesebb és sokkal tragikusabb annál, mint amit első pillantásra gondolni lehet.
A szöveg ugyanis eredetileg nem magyarul íródott, nem is héberül, hanem arámiul. És a kulcskifejezés ez: שְׁפַל אֲנָשִׁים (sefál anásim)
A kifejezés jelentése nem az, hogy „egyszerű ember”, nem az, hogy „kisember”, nem is az, hogy „nép gyermeke”. Hanem: „az emberek legalantasabbika”, „alábbvaló”, „legalacsonyabb rendű”. A régi Károli-fordítás pontosabban és keményebben adja vissza: „…és az emberek között az alábbvalót emeli fel arra.”
A latin Vulgata még nyersebb: „humillimum hominem” – vagyis: „a legalantasabb embert”.
A modern protestáns fordítás („a legalacsonyabb sorból is trónra emelhet valakit”) már puhít rajta. Elegánsabban hangzik, demokratikusabban, már-már népmeseien. Az eredeti azonban sértő. Lenéző. Rangot, méltóságot, emberi minőséget érintő megvetés van benne.
Vagyis az üzenet teljesen világos volt. Orbán Viktor – vagy valamelyik biblikus udvari lakáj, aki úgy kezeli a Szentírást, mint más a hűtőmágneses motivációs idézeteket – Magyar Pétert akarta „sefál anásimnak” nevezni. Egy alantas figurának. Egy rangon alulinak. Olyannak, akit csak a történelem abszurditása vagy az isteni szeszély emelhetett magasra.
És itt következik az egész történet legszebb része. Mert a Dániel könyvében ez a mondat nem akárkiről hangzik el. Hanem Nabukadneccarról.
Arról a királyról, aki beleszeretett saját hatalmába. Aki palotája tetején állva gyönyörködik önmagában. Aki azt hiszi, hogy a birodalom az ő műve, az ország az ő tulajdona, a történelem az ő személyes életrajza. Arról az uralkodóról, aki úgy néz Babilonra, mint saját dicsőségének építészeti modelljére. És akit ezért az Isten az őrületbe taszít.
A bibliai történetben Nabukadneccar: gőgös, önistenítő, saját nagyságába szerelmes, a hatalmat metafizikai rangra emelő uralkodó, aki már nem kormányozza az országot, hanem birtokolni akarja, és aki végül elveszíti a valóságérzékét.
És itt lesz a komédia tökéletes.
Mert miközben Orbán Magyar Pétert akarta megalázni a Bibliával, valójában önmagát írta bele a történetbe. Ő választotta ki a szereposztást. Ő döntötte el, hogy ki kicsoda ebben a bibliai drámában. És ezzel – anélkül, hogy észrevette volna – saját magát nevezte meg Nabukadneccárnak.
Ez történik, amikor valaki a Bibliát használja, de nem olvassa. Amikor az idézet csak hatalmi kellék. Amikor a Szentírás nem önvizsgálat, hanem politikai cetli. Amikor a szöveg már nem megszólítja az embert, hanem az ember próbálja vele lesújtani a másikat.
Csakhogy a szövegeknek van egy kellemetlen tulajdonságuk: akkor is működnek, ha az olvasójuk nem érti őket. A valóság pedig akkor is létezik, ha valaki történelmi díszletek közé költözik, és onnan lenézve azt képzeli, hogy a magasság tudást is jelent. Nem jelent.
A Várból rá lehet látni Budapestre. A Bibliára nem.
A hatalom egyik legősibb tévedése, hogy a magasból minden kisebbnek látszik — és ezért jelentéktelenebbnek is. Az emberek, az ország, a történelem, a tudás, a nyelv, a vallás, maga a valóság. Aztán egyszer csak kiderül, hogy a kilátás nem azonos a megértéssel.
Mert attól, hogy valaki a Karmelitában ül, még nem tud arámiul. És attól, hogy van Bibliája, még nem biztos, hogy érti is.
A Biblia – a Fidesz-KDNP érája alatt nem először – jelentősen visszanyalt” – zárja sorait Gábor György.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
