Áll a bál: Váratlant lépett a Tisza politikusa, kiakadt az ágazat Tarr Zoltán furcsa döntésén

Nem erről beszélt a meghallgatásán.

Kiderült: a fideszes MMA-val szeretne egyeztetni Tarr Zoltán

Tarr Zoltán, a Tisza-kormány által létrehozott Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért felelős



Minisztérium
vezetője az Orbán-rendszer meghatározó kulturális hátországát jelentő Magyar Művészeti Akadémiát (MMA) kérte fel közös egyeztetésre az új kultúrpolitika megtervezésére – derült ki a friss Magyar Közlönyből, amelyre a Telex hívta fel a figyelmet.


„A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter feladat- és hatásköre 158. § (2) A miniszter a kultúráért való felelőssége keretében a)

a Magyar Művészeti Akadémia elnökének közreműködésével kidolgozza a Kormány kultúrpolitikáját,

és felel annak megvalósításáért és érvényesítéséért”

– olvasható a Magyar Közlönyben.

Meglepő fordulat

Megjegyezték, a Magyar Művészeti Akadémia bevonása egy esetleges Tisza-kormány kulturális stratégiájának kialakításába azért is kelthet meglepetést, mert az intézmény az elmúlt években szorosan összefonódott a Fidesz „kulturális” rendszerével. A főként konzervatív, jobboldali alkotókat képviselő köztestület 2012 óta kiemelt szereplője lett az Orbán-korszak kultúrpolitikájának: alkotmányos státuszt és jelentős beleszólási jogköröket kaptak, amikkel rendszeresen is éltek.

Az MMA jelentős állami forrásokhoz jutott, éves működésére több milliárd forint (éves költségvetése mintegy 10–13 milliárd forint volt) állt rendelkezésre, miközben ingatlanfejlesztésekre is komoly közpénztámogatást kaptak. Jelenlegi vezetője, Turi Attila építész a kormányváltás után úgy fogalmazott, hogy az Akadémia működését továbbra is a nemzeti identitás erősítése vezérli, miközben szerinte az intézmény politikától független marad.

Vége van?

Jelezték, hogy Tarr Zoltán a keddi miniszteri meghallgatásán ezzel szemben hosszan kritizálta az előző kormányzat pártpolitikai alapon működtetett kultúrpolitikáját, és azt ígérte, teljes körűen átvilágítják a döntéshozatali rendszereket, egyúttal megvizsgálják az elszámolásokat. A politikus szerint az előző kormányzat az ideológiai reprezentáció terepeként és a gazdasági zsákmányszerzés eszközeként kezelte a kultúrát.

„Annak, hogy ellezsákosítjuk, elvidnyánszkysítjuk a kultúrát, vége van”

– jelentette ki a tiszás politikus.


A közös egyeztetéseket az MMA is megerősítette. Közölték, üdvözlik a kormány döntését és testületük „tevékenységével méltányos és együttműködő partnere lesz az új kulturális kormányzatnak”.

„Jelenlegi legfontosabb közpolitikai céljaink egyikét a kultúrába való befektetésben látjuk: az a tétje, hogy milyen felkészültségű, mennyire tudatos polgárok fogják alkotni ezt a nemzetet a jövőben. Az e cél megvalósítására irányuló folyamatban – a kormányzaton és az Akadémián túl – minden felelősen gondolkodó szervezetnek és személynek helye van”

– fogalmaztak az MMA közleményében.

Közleményt adtak ki a miniszter váratlan bejelentése miatt

A kulturális élet meghatározó szereplői – András Edit, Mélyi József, Nagy Gergely, Róka Enikő, Sasvári Edit – állásfoglalást tettek közzé az ügyben.

„Öten – András Edit, Mélyi József, Nagy Gergely, Róka Enikő, Sasvári Edit – írtunk egy rövid állásfoglalást, sosem szoktam kérni, de most kérem, hogy ha egyetértetek, terjesszétek.

A május 13-i Magyar Közlönyben a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter feladat- és hatáskörének leírásában a következő mondat áll:

»A miniszter a kultúráért való felelőssége keretében a Magyar Művészeti Akadémia elnökének közreműködésével kidolgozza a Kormány kultúrpolitikáját, és felel annak megvalósításáért és érvényesítéséért«.

A mondat tartalma éles ellentétben áll mindazzal, amit a Tisza Párt és maga Tarr Zoltán miniszter mindeddig az átalakulásról, az elmúlt másfél évtized politikai, kultúrpolitikai tévútjáról állított, vagy amit a közbizalom visszaszerzéséről ígért.

Az MMA ugyanis sohasem volt politikamentes intézmény,

köztestületi átalakítása óta pedig aránytalan kulturális befolyást szerezve az orbáni rendszer kulturális alappilléreként szolgált.


Tarr Zoltán szavával élve »leuralta« a művészeti finanszírozást, szervilis módon kiszolgálta a rendszer politikai céljait.

Ha az új kultúrpolitika kidolgozását a kormány rájuk bízza, akkor az semmi mást nem jelent, csak a régi rendszer folytatását.

Elengedhetetlenül fontosnak tartjuk, hogy a Tisza ezen a területen is kitartson eredeti elképzelései mellett, és a tervek kidolgozásában széles körű párbeszédre törekedjen”

– hangsúlyozták.


Az üggyel kapcsolatban kérdéseket küldtek a Tisza pártnak.

Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top