Egyéb

Ötliteres limitet vezettek be a kis benzinkutak, miután eltűnt a hasznuk

Kedden este óta a független kutasok ugyanannyiért veszik az üzemanyagot a nagykereskedőtől, mint amennyiért eladhatják.

A helyzet azért állt elő, mert kimerült az a stratégiai készlet, amiből eddig kedvezményt kaptak.

Már csak öt litert adnak autónként, és órákra bezárnak azok a független benzinkutak, amelyek kedd estétől pénz nélkül maradtak.



A nagykereskedőtől ugyanis már ugyanannyiért kell megvenniük az üzemanyagot, mint amennyiért a hatósági ár miatt eladhatják, így egyetlen fillér hasznuk sincs – számolt be róla szerda este az RTL Híradó.

A helyzet főleg vidéken, az ország keleti részén okozhat komoly gondokat, ahol sokszor 30–40 kilométeres körzetben csak ilyen kis kutak működnek.

„A kicsik közül nagyon sokan, akik a piac 30 százalékát lefedték, nagy szerepet játszottak az ellátásbiztonságban. Nem feltétlenül itt, az agglomerációban lesz gond, hanem a vidéki részeken, főleg az ország keleti részén, kis falvakban, ahol 30–40 kilométeres körzetben már nincs benzinkút, csak ők”

– magyarázta Finszter Csaba benzinkút-tulajdonos.

Eddig a kis kutak literenként 35 forinttal olcsóbban jutottak üzemanyaghoz az ország stratégiai vésztartalékából. Ezt a lehetőséget még az Orbán-kormány nyitotta meg a világpiaci árak elszállása miatt. Mostanra azonban annyira megcsappant a felszabadított készlet, hogy a kedvezményes vásárlásnak vége.

A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint a helyzet „méltánytalan, igazságtalan, és ráadásul bosszantó is”. Úgy véli, az állam sodorta bajba a tagjaikat.


A bakonycsernyei benzinkút tulajdonosa a Híradónak arról beszélt, hogy az árrés teljes eltűnése fenntarthatatlanná teszi a működést. Szerinte a nullás nyereség mellett minden költség az üzemeltetőt terheli.

„Két dolgozóm van, én is dolgozom; havonta másfél–kétmillió forint az üzemeltetési költség”

– vázolta a helyzetet Pető Gábor.

Ráadásul a törvények szerint teljesen be sem zárhatnak, ha van elérhető üzemanyag a hatósági áron. Pető Gábor elmondta, a szabályok kijátszására egyetlen lehetőségük van: „megtehetem, hogy 48 órán belüli zárvatartásokat tartok”.

A MOL közleményében igyekezett mindenkit megnyugtatni, szerintük a nagy láncok állomásain mindig lesz benzin és gázolaj, és van elég üzemanyag az országban. A kis kutasok viszont a meglévő készletükkel próbálnak trükközni. Gépész László, a Független Benzinkutak Szövetsége Egyesület elnöke szerint a korlátozásokkal csak egyetlen céljuk van:


„Ami még bent van a tartályában, azt beosztja – tehát korlátozza a kiadást –, autónként öt litert ad, hogy odataláljanak a következő MOL-kúthoz.”

A kialakult helyzet azért is pikáns, mert Kapitány István, a TISZA-kormány gazdasági és energetikai minisztere még beiktatása előtt ígéretet tett arra, hogy nem vezetik ki az üzemanyagok védett árát. Igaz, akkor még nem lehetett tudni, hogy a stratégiai vésztartalék annyira kimerül, hogy abból már nem lehet tovább támogatni a kis kutakat.

Az új kormány szerdai első kormányülése után Magyar Péter azt mondta, a MOL vezetője arról tájékoztatta, hogy az olaj és benzin elegendő, és biztosított az ellátás a hazai benzinkutak ellátásra.


Azt ígérte, újabb stratégiai tartalékokat szabadítanak fel, és mindenkit kiszolgálnak majd ismét az olcsóbb árú üzemanyagból.
Az RTL Híradó riportja:



Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top