Nagy segítség lehet.
Több ezer magyar nyugdíjas számára
érkezik támogatás május 20-i kezdettel.
Az érintettek idén több mint 118 ezer forintos összegre számíthatnak. A pénzt automatikusan utalják a jogosultaknak, vagy postai úton kézbesítik – írta a nool.hu.
Nagy segítséget jelent az érintetteknek
Május 20-án kezdődik a szénpénz kifizetése, ez a portál szerint sok salgótarjáni és környező településen élő nyugdíjas számára jelent segítséget az emelkedő gyógyszerárak és rezsiköltségek miatt.
A salgótarjáni térségben sok egykori bányász és hozzátartozó él,
akik számára a bányászat nemcsak munkahelyet, hanem teljes életformát jelentett. Többen évtizedeket dolgoztak a föld alatt, sokszor nehéz és egészségkárosító körülmények között. A támogatás ezért sokak szerint elismerésnek is számít korábbi munkájukért.
A helyiek közül többen előre betervezik a szénpénz érkezését a költségvetésbe. Van, aki a téli tüzelőt vásárolja meg belőle, más a gyógyszereket vagy a közüzemi számlákat rendezi az összegből.
Ekkor érkezik a pluszpénz
Bankszámlára utalás esetén az összeg a május 20-át követő első munkanapokban érkezik meg, postai úton pedig a megszokott ütemezés szerint, a kifizetés kezdetét követő 2–4 munkanapon belül kézbesítik az összeget.
A szénpénzre azok a nyugdíjasok jogosultak, akik
legalább 10 év szolgálati időt szereztek bányászati gazdálkodó szervezetnél.
Egészségkárosodás esetén ennél rövidebb munkaviszony is elegendő lehet. Az elhunyt bányászok özvegyei szintén jogosultak lehetnek az ellátásra, amennyiben özvegyi vagy saját jogú nyugdíjban részesülnek. A támogatást nem kell külön igényelni, azt automatikusan folyósítják bankszámlára vagy postai úton.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
