Letartóztatták a politikusokat a korrupciós üggyel kapcsolatban

Egyelőre 30 napra.

A Budai Központi Kerületi Bíróság

egy hónapra elrendelte annak a nyolc gyanúsítottnak a letartóztatását,


akiket a Központi Nyomozó Főügyészség a több önkormányzatot érintő korrupciós ügyben vett őrizetbe. A bíróság szerint a nyomozás érdekei kizárólag a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel biztosíthatók. A szerteágazó, számlagyárakkal terhelt ügyben – a belső vallomásoknak köszönhetően – csütörtökön már négy ismert politikus letartóztatását is elrendelte a bíróság.

Egy parkfenntartási munkákat végző cég irányítója áll a gyanú középpontjában

A Fővárosi Törvényszék pénteki tájékoztatása szerint a gyanú középpontjában egy parkfenntartási munkákat végző, több önkormányzattal szerződéses kapcsolatban álló cég tényleges irányítója áll, aki az ügyészség szerint éveken keresztül rendszeresen jelentős összegű jogtalan előnyt juttatott hivatalos személyeknek azért, hogy vállalkozásai kedvező szerződésekhez jussanak, illetve megtarthassák meglévő önkormányzati megbízásaikat.


A gyanú szerint a vállalkozó érdekeltségi körébe tartozó cégek folyamatos megbízásainak biztosítása érdekében több tízmillió forintnyi kenőpénzt fizetett ki. Az ügyben érintett egy közétkeztetési szolgáltatásokat nyújtó cégcsoport vezetése is, amelynek tulajdonosa és ügyvezetője a nyomozó hatóság szerint ugyancsak hivatalos személyeket vesztegetett meg a szerződések megtartása érdekében.

(index.hu nyomán)

Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top