Váratlan fordulat az egészségügyben! Olyan döntés született, amire senki sem számított

Megszólalt a jelenlegi és a volt egészségügyi politikai vezető is.

Az Alkotmánybíróság súlyos döntést hozott az előző kormány egyik legtöbbet vitatott


egészségügyi intézkedésével kapcsolatban:


alaptörvény-ellenesnek minősítette


azt a jogi szabályozást, amely a háziorvosokat az új alapellátási ügyeleti rendszerben való részvételre kötelezte. A testület szerint az új ügyeleti rendszert nem megfelelő jogi garanciák mellett vezették be, a szabályozás több pontja sértette a jogbiztonság elvét. Az indoklás szerint a háziorvosok szerződéskötési kötelezettségét nem megfelelő jogszabályok alapozták meg, miközben a rendszerhez való csatlakozás megtagadását komoly szankciók fenyegették.

A helyzetről megszólalt Hegedűs Zsolt is, Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szerint pedig a kifogásolt részeket már két évvel ezelőtt módosították.


Megszólalt Hegedűs Zsolt

A döntés után azonnal politikai adok-kapok kezdődött. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter Facebook-bejegyzésében úgy értékelte, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatilag igazolta a Magyar Orvosi Kamara korábbi kritikáit. Bejelentette, hogy a kormány a szakmai szervezetek bevonásával újraszabályozza az ügyeleti rendszert, és olyan törvényt készít, amely jogszerű, kiszámítható és az orvosok, valamint a betegek érdekeit is szolgálja.

A miniszter egyúttal élesen bírálta az előző kormány egészségpolitikáját is. Szerinte a korábbi vezetés jogellenes eszközökkel kényszerítette a háziorvosokat, és a Magyar Orvosi Kamarával szemben is megtorló intézkedéseket alkalmazott.

Takács Péter szerint a kifogásolt részeket már két évvel ezelőtt módosították

Takács Péter korábbi egészségügyi államtitkár azonban visszautasította ezeket az állításokat. Közösségi oldalán található bejegyzésében azt írta, hogy Hegedűs Zsolt félreértelmezi az Alkotmánybíróság döntését, mert az nem magát az ügyeleti kötelezettséget nyilvánította alkotmányellenesnek, hanem csupán egyes jogszabályi rendelkezések pontatlan megfogalmazását kifogásolta. Hozzátette:

a kifogásolt részeket már két évvel ezelőtt módosították,

ezért szerinte a mostani politikai támadások megalapozatlanok.

A volt államtitkár arra is emlékeztetett, hogy


a kifogásolt jogszabály kidolgozásában részt vevő szakember ma már a Tisza-kormány egyik közigazgatási államtitkára,

majd ironikusan azt is megkérdezte, vajon őt is felelősségre kellene-e vonni.


Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top