Gulyás Gergely kitálalt: Így reagált Orbán Viktor a lemondására

A politikus nyilvánosan nekiment a Tisza-kormánynak is.

Gulyás Gergely


pénteken személyesen tájékoztatta Orbán Viktort



arról, hogy lemond a Fidesz parlamenti frakciójának vezetéséről. A politikus az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elárulta: a pártelnök nem próbálta lebeszélni, hanem egyszerűen „tudomásul vette” a döntését.

Gulyás két okkal magyarázta távozását. Egyrészt tiltakozni akart az Alaptörvény hétfőn elfogadott 17. módosítása ellen, másrészt az új szabályok alapján 2030 után ő maga sem indulhatna újra országgyűlési képviselőként. Szerinte pedig az a megfelelő megoldás, ha a legnagyobb ellenzéki pártnak olyan vezetője van, aki nem esik e korlátozás alá.


„Olyan határokat lép át a Tisza-kormány, amit eddig senki”

A politikus szerint a Fidesz azért maradt távol a parlamenti szavazástól, mert más eszközzel nem tudta megakadályozni az alkotmánymódosítás elfogadását.

„Ma egy olyan alkotmánymódosítást fogad el az Országgyűlés, ami ellen minden lehetséges eszközzel tiltakozni kell. Miután nem vagyunk olyan arányban a parlamentben, hogy ezt meg tudnánk akadályozni, ezért maradtunk távol. A lemondásom is figyelmeztetés és tiltakozás, hogy olyan határokat lép át a Tisza-kormány, amit eddig senki”


– fogalmazott.

Elismerte, hogy a Fidesz 16 éves kormányzása után sokan vitathatják a párt erkölcsi alapját a tiltakozásra, ugyanakkor úgy vélte, a módosítás egyes rendelkezései 1990 óta példátlanok.

Gulyás szerint a változtatás személyesen is érinti:

„Az én passzív választójogomat megvonja a hatalom. Nyilvánvaló, hogy a legnagyobb ellenzéki párt frakciójának az a jó, hogyha olyan vezetője van, aki indulhat a választásokon. Én pillanatnyilag nem esem ebbe a körbe.”

Állítása szerint a korlátozás a Mi Hazánk képviselőinek felét, a Fidesz-frakció közel kétharmadát, a KDNP képviselőcsoportjának pedig mintegy háromnegyedét érinti.

Cáfolta Magyar Péter állítását

Gulyás Gergely határozottan cáfolta Magyar Péter azon közlését, amely szerint a Fidesz-frakcióban szavazást tartottak volna a lemondásáról.

„Ez egy új gyakorlat, hogy a miniszterelnök különböző állításokat ír ki különböző felületeire, amiknek nincs köze a valósághoz. Ilyen szavazás nem volt a Fidesz-frakcióban”

– jelentette ki.


Utódját nem nevezte meg, de elmondta, hogy már közölte a frakcióval, kit tartana alkalmasnak a posztra. Annyit árult el, hogy

az illető jelenleg is a képviselőcsoport tagja, és nem Szentkirályi Alexandra.

Az új frakcióvezetőt várhatóan egy-másfél héten belül választhatják meg.

Gulyás a képviselői mandátumáról egyelőre nem mond le. Felidézte: a választási vereség után felajánlotta, hogy át sem veszi azt, a párt vezetése azonban arra kérte, maradjon, és segítse a frakció munkáját.

Orbán tudott róla, Havasi nem

A politikus pénteken közölte Orbán Viktorral lemondási szándékát, aki azt „tudomásul vette”. Havasi Bertalan, a Fidesz szóvivője ugyanakkor a bejelentés napján azt mondta, megdöbbentette a döntés, és korábban nem tudott róla. Gulyás megerősítette, hogy Havasival valóban nem beszélt előzetesen.

A Fidesz helyzetéről azt mondta:

a pártnak 16 év kormányzás után most bele kell tanulnia az ellenzéki szerepbe.

A választási vereség fő okai között a gazdasági növekedés elmaradását, a hosszú kormányzati időszakot, a korrupciós vádakat – különösen a jegybankügyet –, valamint az Európai Unióhoz fűződő konfliktusos viszonyt említette.

Strasbourghoz is fordulhatnak


Gulyás cáfolta Magyar Péter azon állítását is, hogy a Fidesz előre elkészített alkotmánybírósági beadvánnyal próbálná befolyásolni Sulyok Tamás köztársasági elnököt.

„Abból, amit a miniszterelnök mondott, egyetlen szó sem igaz”

– jelentette ki.

Elmondása szerint a Fidesz nem egyeztetett az államfővel, és nem vett részt olyan megbeszélésen sem, amely az alkotmánymódosítás hatálybalépésének késleltetését célozta volna.

A politikus szerint

az érintett képviselők akár a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához is fordulhatnak,

mert a módosítás szerinte súlyosan korlátozza a választójogot. Az Európai Unió Bírósága előtti jogi eljárást sem zárta ki, hivatalos döntés azonban egyelőre nem született.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: a Fidesz nem készül kivonulni a parlamentből, mert jelenleg több érv szól a képviselői munka folytatása mellett, mint annak feladása mellett.


Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top