Hivatalos: Lépett a Belügyminisztérium Balásy Gyulával kapcsolatban

Megvan a döntés.

Felmondja a Nemzeti Kommunikációs Hivatal a


Balásy Gyula



érdekeltségébe tartozó Lounge Grouppal kötött két, egyenként nettó 75 milliárd forintos keretmegállapodását – közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.


A tárca tájékoztatása szerint a 150 milliárd forint összértékű szerződéscsomag megszüntetését a cégcsoportot érintő büntetőeljárás, a bankszámlák zárolása, a végrehajtási intézkedések, valamint a Lounge pénzügyi és teljesítési helyzetével kapcsolatos kockázatok indokolják.

A folyamatban lévő ügyeket is felülvizsgálják

Az érintett állami szervezetek átnézik a keretmegállapodások alapján létrejött egyedi szerződéseket, a folyamatban lévő megrendeléseket, az előlegfizetéseket, a teljesítéseket és az elszámolásokat is.

A Belügyminisztérium közlése szerint a vizsgálat célja annak megállapítása, hogy

a fennálló szerződések és pénzügyi kötelezettségek teljesíthetők-e, illetve szükség van-e további intézkedésekre.

Zárolták a cégcsoport bankszámláit


A Lounge Group az elmúlt években a hazai kommunikációs és reklámpiac egyik legnagyobb szereplőjévé vált, és számos állami kommunikációs, illetve médiavásárlási megbízást kapott.

Balásy Gyula tavasszal jelentette be, hogy felajánlja cégeit az államnak.

Nem sokkal később a cégcsoport bankszámláit zárolták, a Lounge pedig arról számolt be, hogy az intézkedés miatt a munkavállalók bérének kifizetése is veszélybe került.

A mostani döntéssel megszűnik a két nagy értékű keretmegállapodás, a már megkötött szerződések és folyamatban lévő



megrendelések sorsáról azonban a felülvizsgálatok lezárása után születhet döntés.

(MTI nyomán)

Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top