A tizenhat évig korlátlan hatalommal rendelkező lókupec épp úgy távozik a hatalomvesztés
szimbolikus pillanatában az országból, mint Kun Béla. Repülőgéppel, zsebeit rabolt holmikkal megtömve. Várja már Trump, az amerikai luxusszálloda és a foci-vb VIP-páholya.
A 17. alkotmánymódosítás helyett inkább Infantinóval és a VAR-döntésekkel foglalkozik, és reménykedik, hogy összejön egy szelfi Messivel vagy Yamallal…
– mondja Pottyondy Edina arról, hogy a Fidesz szerint a demokrácia gyásznapját jelentő alkotmánymódosítás megszavazása közben Orbán éppen Amerikába utazott megnézni a foci-világbajnokság utolsó meccseit.
Azt jó hírnek tartja a DK-sok számára, hogy Orbán Viktor az Alaptörvény 17., hétfőn elfogadott módosítása miatt úgy gyászolja a demokratikus Magyarországot, hogy az szerinte 1990-2026 között tartott.
Az exnemzetvezető politikai emlékezetében már a Gyurcsány-korszak is demokráciává nemesedett. Lol! Kevésbé zavarják a kilőtt szemek, az összevert emberek, mint az, hogy számot kell adnia arról, hogyan került a családja birtokába a Gellért Szálló, a Marriott, Hatvanpuszta és Mészáros Lőrinc.
Az influenszer kiemelt párat az Orbán-kormányok alkotmányügyi lépéseiből párat azoknak, akik „bedőlnének a vegetáriánust játszó krokodiloknak”, azaz a fideszes politikusoknak:
- „Orbán úgy vette át az országot 2010-ben, hogy nem kellett egy morálisan vállalhatatlan, nyíltan pártérdeket szolgáló köztársasági elnökkel számolnia. És három hónapnyi kétharmad után már pozícióba rakhatta a szuperengedelmes Schmitt Pált.
- Az Állami Számvevőszék elnöki pozícióját is azonnal feltölthette a saját emberével, egy fideszes parlamenti képviselővel, majd 12 évre Windisch Lászlóval.
- 2010-ben a legfőbb ügyész a kormányváltás után még fél évig tölthette be a tisztségét. Polt Péter utóda viszont 2034-ig blokkolhatná az elszámoltatást.
- A 2010-es fülkeforradalom pillanatában az Alkotmánybíróság egy független és tiszteletreméltó intézmény volt. Most Polt Péter vezeti, 12 évre bebetonozva, és olyan tagjai vannak, mint például Hende Csaba, egykori honvédelmi miniszter, Orbán Viktor kesztyűbábja.
- Ja! És ott volt a Legfelsőbb Bíróság, amelynek elnökét Orbán erőből, személyre szabott jogalkotással távolította el.
- És volt 16 alkotmánymódosítás, több év rendeleti kormányzás. Minden esetben leszarva a kisebbségi véleményt.
- És persze azt se felejtsük el, hogy 2010 után egy konszenzuális alkotmányt és választási törvényt söpört el a Fidesz. Most pedig egy pártalkotmányt módosít a Tisza kétharmada.”
Török Gábor politikai elemző úgy értékelte a hétfői történéseket, hogy „ha egy politikus azt mondja, hogy országában vége a demokráciának, aznap nem utazhat el a foci-világbajnokságra”.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
