Egyéb

Magyar Péter Sulyok aláírásáról: „Elhárult az utolsó akadály az elől, hogy a közös döntéseink életbe lépjenek”

A miniszterelnök szerint Sulyok Tamás aláírásával hétfőtől Forsthoffer Ágnes házelnök veszi át az államfői jogköröket.

Az Alaptörvény-módosítás a köztársasági elnök menesztése mellett 12 évben korlátozza a képviselők mandátumát is.

Magyar Péter a Facebookon jelentette be,



hogy mivel Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta az Alaptörvény 17. módosítását, így a poszt szerint a megbízatása július 20-án megszűnik.

A miniszterelnök bejegyzésében azt írta: „Sulyok Tamás pár perce aláírta az Alaptörvény 17. módosítását, így július 20-án 0:00 órától megszűnik a köztársasági elnöki megbízatása.”

A bejegyzés szerint az államfői jogköröket ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át, a parlamentnek pedig 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választania.


Magyar szerint a döntéssel „elhárult az utolsó akadály az elől, hogy a közös döntéseink életbe lépjenek.” A poszt szerint a módosítások révén megerősödik a bírói önigazgatás, alkotmányos alapja lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozásának, és 12 évben korlátozzák a képviselők mandátumát.

A bejegyzést azzal zárta, hogy „ezekkel a döntésekkel visszaadunk valamit, amit az Orbán-rendszer hosszú éveken át próbált elvenni a magyar emberektől: annak bizonyosságát, hogy a hatalom korlátozható, a közös vagyon visszaszerezhető, az állam pedig újra a polgárait, a szabad magyar polgárokat szolgálhatja.”


Az Országgyűlés múlt hétfőn, a Fidesz-KDNP képviselőinek bojkottja mellett, 139 igen és 6 nem szavazattal fogadta el a Sulyok Tamás menesztését is tartalmazó Alaptörvény-módosítást.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top