A jogszabály értelmében hétfőn megszűnik az államfő megbízatása, helyét ideiglenesen a házelnök veszi át.
Alig írta alá Sulyok Tamás köztársasági elnök, szombaton meg is jelent a friss Magyar Közlönyben az Alaptörvény 17. módosítása, ezzel hivatalosan is kihirdették a jogszabályt.
A törvény értelmében utódját 30 napon belül kell megválasztani, addig ideiglenesen a házelnök, Forsthoffer Ágnes látja el az államfői feladatokat. Az elnöknek öt napja volt dönteni, hogy aláírja-e a saját menesztéséről is rendelkező jogszabályt, vagy az Alkotmánybírósághoz fordul – írta a 24.hu.
A módosítást múlt hétfőn fogadta el az Országgyűlés, miután Magyar Péter miniszterelnök egyértelművé tette, hogy Sulyok Tamásnak távoznia kell. A kormányfő azzal is megfenyegette az államfőt, hogy ha nem írja alá a törvényt, a kormány megfosztási eljárást indít ellene.
Az államfő erre közleményben reagált, és visszautasította a fenyegetést, amely szerinte „kirívóan sérti az alkotmányos rendet”. A kormányoldal azzal indokolta a lépést, hogy az elnök a hallgatásával és a kiállás hiányával morálisan megbukott.
Az Alaptörvény-módosítás a köztársasági elnök menesztésén túl egyebek közt 12 évben maximálja a képviselők mandátumát, és létrehozza a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt is.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
