Felrobbant a kommentfal: Sajátjai szedik szét Magyar Pétert, miután egyeztetés nélkül, önkényesen felkérte Polgár Juditot

Megvan az első nagy törés Magyar és a szavazói között, felrobbantak a kommentfalak.

Először közvetlen államfő-választást, majd ebből kifarolva legalább széles körű társadalmi egyeztetést ígért


Magyar Péter a köztársasági elnök személyéről, végül vasárnap önkényesen bejelentette, hogy Polgár Judit sakkolimpikont kéri fel a posztra.


Magyar Péter bejelentése kemény kritikát váltott ki a tiszás körökben is: a legnagyobb tiszás Facebook-csoportban ki kellett kapcsolni a kommentelést is, mert az emberek 90 százaléka a felháborodásának adott hangot.

Sokan az elmaradt egyeztetést hiányolják, mások arra hívják fel a figyelmet, hogy Polgár Judit egy sakkozó, de semmilyen közjogi ismerete nincs, nem tudná közjogi ellensúlyát és kontrollját képezni a kétharmados hatalomnak.

Mások azt hiányolják, hogy Polgár Judit semmilyen fontos társadalmi kérdésben nem szólalt meg az elmúlt 16 évben, nem állt ki a NER antidemokratikus lépései ellen, vagy az emberek védelmében, ehelyett lényegében csak magával foglalkozott.


És sokan vannak, akik azt nehezményezik, hogy miközben a Tisza-kormány tele van volt fideszes államtitkárokkal, funkcionáriusokkal, aközben Magyar Péter látványosan leprásként kezeli a nagy tekintélyű, elvhű, baloldali-liberális személyiségeket, mint Iványi Gábor vagy Bárándy Gergely, és „óellenzékinek” csúfolva söpri le őket az asztalról.

Mutatjuk a jellemző tiszás kommenteket:




Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top