Hiába a kritikák.
A Tisza-frakció bejelentette:
Polgár Juditot tartja a legalkalmasabb jelöltnek,
hamarosan döntenek. Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője azt mondta:
„Az Alaptörvény módosításával és a volt államfővel kapcsolatban sok minden elhangzott itt és a
nyilvánosságban is. Ebből számomra egyértelmű, hogy alapvető eltérés van az ellenzéki képviselők és a magyar szavazók döntő többségének felfogása között azzal kapcsolatban, hogy mi is történt Magyarországon 2026. április 12-én.”
Bujdosó Andrea azt állította: a frakció hosszan egyeztetett a köztársasági elnökről, és arra jutottak, hogy Polgár Judit rendelkezik azokkal a jellemzőkkel, amelyek szükségesek.
„A frakció egyhangú álláspontja, hogy Polgár Judit a legalkalmasabb köztársaságielnök-jelölt. A végső döntést a frakció a következő frakcióülésen hozza meg”
– jelentette be Bujdosó Andrea.
Amint arról beszámoltunk, előbb közvetlen államfő-választást, majd ebből kifarolva legalább széles körű társadalmi egyeztetést ígért Magyar Péter a köztársasági elnök személyéről, végül vasárnap önkényesen bejelentette, hogy Polgár Judit sakkolimpikont kéri fel a posztra.
Magyar Péter bejelentése kemény kritikát váltott ki a tiszás körökben is: a legnagyobb tiszás Facebook-csoportban ki kellett kapcsolni a kommentelést is, mert az emberek 90 százaléka a felháborodásának adott hangot.
Sokan az elmaradt egyeztetést hiányolják, mások arra hívják fel a figyelmet, hogy Polgár Judit egy sakkozó, de semmilyen közjogi ismerete nincs, nem tudná közjogi ellensúlyát és kontrollját képezni a kétharmados hatalomnak.
Mások azt hiányolják, hogy Polgár Judit semmilyen fontos társadalmi kérdésben nem szólalt meg az elmúlt 16 évben, nem állt ki a NER antidemokratikus lépései ellen, vagy az emberek védelmében, ehelyett lényegében csak magával foglalkozott.
És sokan vannak, akik azt nehezményezik, hogy miközben a Tisza-kormány tele van volt fideszes államtitkárokkal, funkcionáriusokkal, aközben Magyar Péter látványosan leprásként kezeli a nagy tekintélyű, elvhű, baloldali-liberális személyiségeket, mint Iványi Gábor vagy Bárándy Gergely, és „óellenzékinek” csúfolva söpri le őket az asztalról.
A jellemző tiszás kommenteket ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze:
Kapcsolódó:
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
