Erre kevesen számítottak.
Szerdán 10 óra 30 perckor,
új frakcióvezetője oldalán tart sajtótájékoztatót Orbán Viktor.
A bejelentés azután érkezett, hogy napok alatt lemondott a Fidesz frakcióvezetője, és a politikától is búcsút vett a párt egyik legismertebb minisztere.
Beszámoltunk róla, nemrég Gulyás Gergely jelentette be, hogy lemond frakcióvezetői tisztségéről, majd Szijjártó Péter egykori külügyminiszter közölte, felhagy a politikával, helyette pedig a kínai autókonszern, a BYD egyik vezetője lesz.
Közben a korábbi űrbiztos és országgyűlési képviselő Ferencz Orsolya beszélt arról, hogy „erős politikai közösséget kell építeni ”, ami a fideszesek szerint egyértelmű jele annak, hogy új szervezet létrehozását tűzte ki célul. A korábbi miniszteri biztos szavait Navracsics Tibor is megosztotta egy „most is pontosan fogalmazott” felütéssel, amivel újabb törésvonal indulhatott meg. Július 18-án pedig, négy nappal Tusványos előtt bejelentette Sulyok Tamás, hogy aláírja az alkotmánymódosítást, véget vetve ezzel saját hivatalának is a Sándor-palotában .
„Mai program: Fidesz elnökségi- és frakcióülés.
Holnap 10:30-kor sajtótájékoztatót tartok az új frakcióvezetővel.
Kövessétek élőben itt, a Facebookon!”
– írta a volt miniszterelnök.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
