aki az elmúlt évtizedekben volt miniszter vagy képviselő. Ezzel például Bárándy Péter is kiesett a lehetséges jelöltek közül.
Magyar Péter egy videóban bővebben beszélt arról,
a két napos heves közéleti vitáról, mely azzal zárult, hogy Polgár Judit bejelentette: nem vállalja a köztársasági elnöki jelöltséget. A Tisza Párt elnöke tudomásul vette a döntést, és elnézést kért, ha a folyamat során kommunikációs hibákat vétett, a felelősséget pedig kizárólag magára vállalta.
Magyar Péter hozzátette, sajnálja, de tiszteletben tartja a döntést. Szerinte magyarok milliói értenek egyet abban, hogy „Magyarország számára óriási lehetőség lett volna, ha Polgár Judit tudásával, tekintélyével, emberségével és hazaszeretetével köztársasági elnökként szolgálta volna a magyar nemzetet”.
Úgy véli, Polgár Judit a döntésével is bizonyította, hogy „minden tekintetben alkalmas lett volna a köztársasági elnöknek”, mivel felelősen mérlegelt és világos, őszinte döntést hozott.
Kifejtette, hogy a beszélgetés után még nagyobb tisztelettel tekint a sakknagymesterre, akiben olyan értékeket látott, mint a felelősség, a méltóság, a józanság és a hazaszeretet.
Magyar kitért az államfőjelölés folyamatát ért kritikákra is, elismerve, hogy az „nem mindenben úgy zajlott, ahogyan azt sokan helyesnek vagy ideálisnak tartották volna”. Hangsúlyozta azonban, hogy tökéletes, mindenki által támogatott folyamat soha nem lesz, de a hibákból tanulni fognak, tanulni fog.
Védelmébe vette az eljárást azzal, hogy „kezdettől fogva javaslatokat kértünk a magyar emberektől”, és szerinte a Tisza volt az első politikai közösség az elmúlt 36 évben, amely kikérte az emberek véleményét. Megemlítette, hogy Polgár Juditot „16 köztiszteletben álló személy jelölte elnöknek”.
A további lépésekről azt mondta, a végső döntést a hatályos alaptörvény szerint a Magyar Országgyűlés hozza meg, ez a felelősség pedig az övék. „A Tisza frakció várhatóan a héten még többször ülésezik”, hogy felelős döntést hozzon arról, kit tartanak alkalmasnak a posztra.
A kormányfő ezzel a kijelentéssel egyértelművé tette, hogy például Bárándy Pétert nem tekintik jelöltnek. A sokak által támogatott jogász ugyanis igazságügyi miniszter volt a Medgyessy-kormányban.
Mi történt eddig?
Sulyok Tamás köztársasági elnök távozása után a Tisza Párt bejelentette, pártpolitikától mentes, civil jelöltet keres az államfői posztra. Vasárnap tizenhat neves közéleti személyiség, köztük Rubik Ernő, Kapu Tibor és Kulka János nyílt levélben javasolta Polgár Juditot a tisztségre.
Erre reagálva Magyar Péter még aznap este közölte, hogy támogatja a kezdeményezést, és hétfőn személyesen is felkéri Polgár Juditot a posztra az új alkotmány elfogadásáig.
A bejelentés azonnal heves vitákat váltott ki. Török Gábor politikai elemző szerint a lépés a Tisza Párt táborán belül is megosztó volt.
Sokan kritizálták a jelölés módját, mondván, a kormányoldal túl gyorsan döntött ahelyett, hogy valódi társadalmi egyeztetést folytatott volna. Mások, mint például Jámbor András politikus, üdvözölték a jelölést, kiemelve, hogy a sakknagymester személye garancia lenne az oktatás és a nők esélyegyenlőségének képviseletére. A hétfői egyeztetés után Polgár Judit végül nem vállalta a felkérést.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
