Menczer Tamás szerint a közösség jövője elképzelhetetlen Orbán Viktor nélkül, akivel személyesen is beszélt a folytatásról.
Három hónapos hallgatás után adott hosszabb interjút a Médiapiacnak Menczer Tamás,
a Fidesz korábbi kommunikációs igazgatója, volt országgyűlési képviselő. A politikus elmondta, a választási vereség után egy értékelő, megértő munkát próbált elvégezni, amelynek során többek között Áder Jánossal és Orbán Viktorral is beszélt.
Az interjú elején Menczer az ATV riporterével, Török Rékával szembeni kirohanásáról beszélt, amikor azt mondta neki, hogy „szégyellje magát”. A politikus szerint véleményét fenntartja, de elsősorban nem a riporterre, hanem Rónai Egonra haragudott. A műsorvezetői döntést súlyos szakmai tévedésnek tartja, amiért egy 20 perces interjúban nem kérdezte meg Magyar Pétert a Tisza-adóról.
Hozzátette, a bírósági ítélet ellenére is tartja a véleményét, mert szerinte nem egy dokumentumról, hanem a Tisza Párt holdudvarához tartozó emberek adótervekről szóló nyilatkozatairól volt szó.
Szerinte az egy „nettó hazugság”, hogy a balliberális újságírók függetlenek és objektívek lennének, míg a kormányoldaliak propagandisták. Úgy véli, ők is politikai munkát végeznek. Arra a kérdésre, hogy akkor miért adtak interjút ezeknek a médiumoknak fideszes politikusok, mint Szijjártó Péter vagy Navracsics Tibor, azt válaszolta, hogy ő is nyilatkozott nekik, mert ezeket a médiumokat is fogyasztják az emberek, Orbán Viktor pedig azért nem, mert ő „azt úgy gondolta”.
Menczer Tamás elmondta, a választási vereség utáni időszakban arra jutott, hogy ő személyesen rendben van, kiegyensúlyozott a magánélete, és belsőleg is stabil.
Ezt Orbán Viktor is megkérdezte tőle, aki a politikus állítása szerint a folytatásra ösztönözte. „Azt is látom és érzékelem a mindennapokban az utcán, a benzinkúton, hogy ez a tábor megérdemli, várja, sőt, elvárja azt, hogy azért valaki időnként jöjjön, aki két egyenes mondatban képes azt mondani, hogy emberek, én rendben vagyok. Minden munkámmal, minden tettemmel, minden szavammal és minden rám bízott forinttal el tudok számolni. Ha szükségetek van rám, én itt vagyok” – fogalmazott.
Ezt azzal magyarázta, hogy a választáson az emberek döntöttek egy másik politikai közösség mellett, és bár a veszélyek szerinte ugyanúgy fennállnak, egy döntés után nem gondolja, hogy minden nap el kellene mondania, hogy jobb lett volna, ha az ő politikai közössége vezeti az országot. Ehelyett a benzinár kérdését hozta fel, mondván, a Tisza-kormány nem csökkentett adót, ahogy ígérte. Szerinte a benzinárról egy olyan ember dönt, „akinek milliárdjai vannak Shell-részvényben”, és mivel Kapitány István nem lép, drágább a benzin, az ő részvényei pedig egyre többet érnek.
Magyar Péter politikai stílusáról és a pécsi konfrontációról is beszélt.
A pécsi gyermekotthon előtti jelenetet, ahol Magyar Péterrel konfrontálódott, utólag is vállalhatónak tartja.
Állítása szerint nem kiabált, trágár szót nem használt, és nem provokálta Magyar Pétert, csupán az igazságot mondta el neki. Azt is hozzátette, hogy a legdurvább, amit mondott, az a „kicsi” szó volt, amit Magyar jellemére és emberi természetére értett. Arra a felvetésre, hogy mit szólna, ha a saját fia lépne fel így egy iskolai zaklatóval szemben, azt válaszolta, bízik benne, hogy a gyermeke „a gyengék és a megtámadottak érdekében mindig fel fog lépni a tisztesség jegyében, és nagyon büszke is leszek rá ezért”.
Azt mondta, őt is zavarták a luxuskiadásokról, például az 50 milliós retikülökről szóló hírek. „Ha lenne is ennyi pénzünk, mint ahogy nincs, nem volt és nem is lesz. Ha lenne is ennyi pénzünk, akkor se vennénk egymilliós topánkát, meg ötvenmilliós retikült, mert a józan észre szemben van” – fogalmazott. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Fideszben sokkal több a tisztességes, a közösségért dolgozó ember, mint a méltatlan figura.
Navracsics Tibor és Ferencz Orsolya kritikáival kapcsolatban óvatosságra intett. „Én mindig óvatos vagyok azokkal, akik egy választási vereség után megokosodnak” – mondta, hozzátéve, hogy bár a kritikáknak van alapjuk, nem tartja relevánsnak a mozgalmukat. A párt jövőjét szerinte továbbra is Orbán Viktorhoz köti.
Úgy véli, a Fidesznek mindenképpen Orbán Viktorral kell folytatnia.
Saját jövőjéről elmondta, hogy Orbán Viktor javaslatára adta vissza a mandátumát, amit nem él meg kudarcként. Jelenleg a Fidesz-frakció munkáját segíti a háttérben, és vannak tervei az őszre. Elismerte, hogy a helyzet egzisztenciálisan megviselte, egy ideig a tartalékaikból éltek. „Nem a családtagjaimnak a legkönnyebb. Ezt sajnálom, őszintén” – mondta, hozzátéve, hogy a politikai szerepvállalása miatt a családtagjainak nehéz állást találniuk.
A TELJES BESZÉLGETÉS
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
