Tarjányi Péter olyat vett észre Orbán Viktor tusványosi beszédében, amelyet más nem

Elmondta, min múlik, hogy mi lesz Orbán jövője.

Orbán Viktor szombaton megtartotta


a 35. tusnádfürdői beszédét, amelyről >>ITT<< írtunk bővebben.



Tarjányi Péter biztonságpolitikai elemző pedig érdekes dolgokra hívta fel a figyelmet a beszéd tartalmával kapcsolatban. Úgy véli, a szöveg nem a vereség okainak elemzéséről szólt, hanem a Fidesz új ellenzéki stratégiájának felvázolásáról. A beszéd központi állítása az, hogy a Tisza önkényuralmi rendszert épít, ezért nemzeti ellenállásra van szükség.


„Van azonban egy érdekes pont.

Orbán Viktor már nem vitatja a választási vereséget.

Azt viszont igen, hogy a választók valóban ezt akarták. A beszéd logikája szerint a magyar embereket megtévesztették, ezért nem a Fidesz kormányzása volt rossz és bukott meg, hanem egy manipuláció eredményeként született meg a választási eredmény.

Vagyis a felelősség nem a politikáé és Orbán Viktoré, hanem azoké, akik szerinte félrevezették az embereket”

– írta az elemző. Hozzátette, feltűnő, hogy Orbán nem beszélt korrupcióról, a hatalom elfáradásáról és arról, hogy miért fordult el több százezer választó a Fidesztől.

„Mindössze egyetlen hibát ismert el: azt, hogy Magyar Péter valaha a Fideszből érkezett.

Ez szerintem kevés és röhejes….


Mert a politika első szabálya egyszerű: aki nem érti, miért veszített, az nagyon nehezen fog újra felállni”

– írja Tarjányi.

Az elemző szerint Orbán Viktor jövője azon múlik, hogy az új kormány hogyan fogja vezetni az országot, mert ha jól, akkor ő örökre eltűnhet a süllyesztőben. Amennyiben rosszul, úgy véli, Orbán nem fog leállni.

„Egy dologban viszont szinte biztos vagyok. A két oldal harca nem csitulni fog, hanem minden eddiginél keményebbé válik”


– írta Tarjányi Péter.

Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top