Politika

Megütött egy DK-s képviselőnőt az őrjöngő Bede Zsolt – Mentő vitte el Domokos Ágnest (+videó)

nyugatifeny.hu

A szélsőfideszes provokátor minden határon túlment.




Miután Orbán Viktor idén október 23-án nem merészkedett emberek közé, hanem a Zeneakadémia falai között szónokolt szűrt közönség előtt, a Demokratikus Koalíció villámtüntetést hirdetett az épület elé.

 

A DK-sok

„Orbán=Borkai”

illetve

„Féltek kijönni az emberek közé”,

feliratú táblákkal tiltakoztak a gyáva miniszterelnök ellen.




 

A tömegben ekkor feltűnt Bede Zsolt, a Vadhajtások nevű szélsőfideszes heccblog szerzője.

 

Ő az, akiről még Tarlós István is elítélően nyilatkozott, miután néhány hete Alföldi Róbertet inzultálta:

“Ezt a Bede nevű kificamodott lelkű, bamba lúzert elítélem. Elutasítom, hogy ilyenek védjék Budapestet.”

Bede most a DK egyik önkormányzati képviselőjét, Domokos Ágnest bántalmazta, majd elvette és széttépte a nála lévő transzparenseket.

Háromnegyed nyolc körül Domokos Ágnest mentő vitte el, hogy látleletet vegyenek a sérüléseiről.

Arató Gergely közlése szerint a képviselőnő a vállát fájlalta, egy másik DK-s aktivista, aki szemtanúja volt az incidensnek, elmondta: Bede Zsolt az ellenzéki politikusnő mellébe mart bele.

A rendőrök később elvezették az őrjöngő fideszes provokátort, a DK szóvivője pedig megtartotta sajtótájékoztatóját arról, hogy az embereknek elege van a „borkaista” Fidesz-kormányból.

 

Videó a balhéról:

A DK flashmobot tart a Zeneakadémia épülete előtt, belül Orbán tart beszédet szűk körben. Élőben a Mércén!

Közzétette: Mérce – 2019. október 23., szerda




 

Orbán Viktor már csak hívei és rajongói között mer beszélni a nemzeti ünnepen, fél nyilvános beszédet mondani. Flashmobbal hívjuk fel a figyelmet a miniszterelnök gyávaságára. Oszd meg és kövesd élőben Barkóczi Balázs sajtótájékoztatóját! 🇭🇺🇪🇺

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2019. október 23., szerda




 

Orbán Viktor beszéde előtt tartottunk volna sajtótájékoztatót, de azt egy fideszes provokátor megzavarta. Kollégánkat pedig megütötte, akiért mentőt kellett hívni.Oszd meg, hogy mindenkihez eljusson!🇭🇺🇪🇺

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2019. október 23., szerda




forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top