Heves csatákkal indult el az őszi ülésszak.
A Fidesz számára budapesti és nagyvárosi vereséget hozó önkormányzati választásokat értékelte (volna) hétfőn a Parlamentben a miniszterelnök, ám Hadházy Ákos független képviselő odaállt Orbán pulpitusa elé, és különböző táblákat tartott a magasba, például azt amely szerint:
“Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott”
Orbán megpróbálta kitépni Hadházy kezéből a táblát, ez azonban nem sikerült neki, végül fideszes képviselők csavarták ki Hadházy kezéből a transzparenst.
A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc előbb számon kérte Orbánon, hogy a török diktátor, Erdogan véres háborúját támogatja a kurd civilek ellen, mire Orbán úgy reagált, hogy Gyurcsánytól az őszödi beszéd miatt nem fogad el erkölcsi kioktatást.
Gyurcsány válaszában elmondta: bár nem erről akart szólni, de ha Orbán úgy érzi, hogy a politikáját érintő kritikát egy 13 évvel ezelőtti beszéd felemlegetésével kell kezelnie, akkor essenek túl rajta.
A DK elnöke hangsúlyozta:
“Az a küzdelem, amit régóta folytatunk, arról szól, hogy a rendszerváltás után kialakult, zavaros és korrupt közéletet megtisztítsuk. Politikai pályafutásom nagy része részben erről szól.
Az értelmesebbje érti ennek a beszédnek a lényegét, érti, hogy hajlandó vagyok szembefordulni akár a sajátjaim egy részével is, mert a haza szolgálatát csak becsületesen lehet művelni.”
Gyurcsány szerint
“Nem azért kell politikusnak lenni, mert jó motorral járni, mert yachton lehet szórakozni, mert jó fizetést adnak, hanem mert ennek a hazának szüksége van egy becsületes vezetésre.
És ha ehhez az kell, hogy meg kell törni a hozzánk közel állók egy részének elfogadhatatlan erkölcsét és kultúráját, akkor ez a feladat.”
A korábbi miniszterelnök szerint úgy lehet megtisztítani a politikát, hogy nem meghirdetjük a “megvédjük a bűnösöket” tizenegyedik parancsolatát, hanem meghirdetjük, hogy nincs alku, mert
aki lop, az nem politikus, hanem bűnöző.
A fideszesekhez fordulva a szemükre vetette azt is:
“nincs olyan politikai pont, amit önök meg nem próbáltak volna elfoglalni, mert 30 ezüstért nem csak a krisztusi hagyományokat,
de a saját édesanyjukat is eladták volna!”
Videó:
Erről beszéltem napirend előtt a Parlamentben!
Aki lop, az nem politikus, hanem bűnöző. Maguk pedig kérem szépen lopnak – napirend előtt beszélek a Parlamentben. Kövesd élőben!
Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2019. október 21., hétfő
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.