Mindenki tudja, hogy Hadházy a korrupció elleni harc éllovasa. Szerencsére sosem nyugszik, mindennek utánajár…
Akik a túlzsúfolt és/vagy órákat késő vonatokon szenvednek, nem ismerik Homolya Róbertet, pedig kellene. Ő a MÁV vezérigazgatója egy ideje. Nem vasutas ő, nem mérnök és nem közgazdász, hanem jogász. A legnagyobb baj, hogy egy dolgot tud igazán: azt, hogy hogyan szokták manipulált közbeszerzéseken ellopni az EU támogatásokat.
Hosszú éveken át ő volt a fejlesztési pénzek elköltésének egyik fő felelőse, karrierje csúcsán Lázár jobbkeze. Több, mint egy évtizede sertepertél a közbeszerzések körül. Az önéletrajza itt olvasható, de még ebből is csak sejthető, mekkora befolyása volt ennek az embernek az állami vásárlásokra. Egy ízben konkrétan 3 milliárdot bukott az ország, mert az EU ellenőrei észrevették, hogy Homolya korábbi cége intézett egy olyan közbeszerzést, ahol Homolya döntéshozó volt. Lázárral együtt ő is bukott a minisztériumból, feltehetően az ő skalpját akarta felmutatni az EU-nak a kormány, amikor titokban pitizik Brüsszelben a pénzekért és esküdözik, hogy többet nem lopnak majd. Azért kapott egy sok milliós MÁV vezérigazgatói állást – rosszabb helyre nem küldhették volna, a kecske ismét káposzta közelben maradt.
A manipulált, irányított közbeszerzések fő “eredményei” közé tartoznak többek között azok a vasútfelújítàsok, ahol rekord áron építenek vasutakat. A környező országokban minimum fele áron, de sokszor negyedéért végzik a munkát (a kelebiai vonalat pl annyiért fogja Mészáros/Orbán építeni, amennyibe Németországban a 300as sebességgel száguldó ICE expressz pálya kerül) Abból a pénzből, amit nálunk lopnak ezekből a felújításokból, rengeteg egyéb vonalat lehetett volna átépíteni és rengeteg új mozdonyt, vagonokat lehetett volna venni. Persze tetszelegnek az új járművekkel, de azzal nem, hogy az EU támogatásokból teljesen lecserélhetnék a sokszor ötven-hatvan éves roncsokat. A szinte mindennapos botrányok, sok órás késések ugyanis pont ennek, a rengeteg lerohadó, “fekve maradó” gépnek, a túlzsúfolt szerelvények pedig a működőképes vagonok hiányának köszönhetőek.
Ez az ember amúgy nagyon magabiztos, épp most mondta Tusványoson, hogy új szerelvények kellenek. Lesznek is persze, az EU pénzeknek hála, csak jóval kevesebb, mint lehetne- az elcsalt közbeszerzéseknek hála.
Amikor Ön legközelebb heringként utazik egy több órát késő vonaton, gondoljon Róbertre (Homolya) . Megérdemli. – írja Hadházy Ákos a közösségi oldalán..
Forrás: kormany.hu / 444 / BalraMagyar
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.