Mint korábban megírtuk, sosem látott mélyrepülésben van a forint…
A szeptember eddig eltelt része igen gyászosnak bizonyult a forint szempontjából: történetének leggyengébb értékére került az euróhoz képest. A tavaly nyári hasonló esemény után ez már trendszerűséget is jelent, így erősen fékeződik a bérfelzárkózás, ráadásul a cseh és lengyel valutához képest is gyengül a forint, így ők is egyre inkább elhúznak előttünk.
A forint gyengülő trendje most már összességében másfél éves, hisz míg azt megelőzően négy éven át az eurónkénti 305-315 közti sávban mozgott, az elmúlt másfél év legnagyobb részében több mint 320 forintot kellett adni a közös európai fizetőeszközért, most pedig már több mint 335-öt.
A bérfelzárkózást úgy az utolérni kívánt Nyugat-Európához, mint a minket lehagyó visegrádi országokhoz képest is biztosíthatná a 10 százalék fölötti béremelkedés (a legtöbb régiós országban valamivel kisebb a mérték, csak Romániában nagyobb), azonban másfél év alatt 7 százalékos leértékelődés ennek a felét elviszi, közömbösíti. Így fordulhatott elő, hogy immár a lett és a litván átlagbér is előttünk van.
Nézzünk összevetésnek néhány és béradatot. A hazai nettó átlagbér az utolsó KSH adat szerint közmunka nélkül és a családi adókedvezményt figyelembe véve 780-790 euró volt, a lengyel adat 850, a szlovák 895, a cseh pedig 990 euró. Immár a lett és litván adat is 800 euró fölött van, az észt viszont 1200 euró (a legújabb gazdasági csoda), de a horvát adat is 870 euró. Ha a forint leértékelődése folytatódik, reménytelenül lemaradunk régiónkban.
Mit is mondott Varga Mihály 2009. október 2-án? “A forint árfolyama a gazdaság helyzetét fejezi ki, egy nagyon gyenge árfolyam leértékeli az ország teljesítményét, eszközeit, az ország vagyonát, leértékeli azokat a jövedelmeket, amelyeket az emberek kapnak.”
Forrás: Privátbankár / BalraMagyar
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.