Ujhelyi István az MSZP Európai Parlamenti képviselője a Csapdában a Fidesz: a magyar Országgyűlés elé visszük az EP török állásfoglalását! című nyílt levelében számol be az MSZP ügyes lépéséről, íme:
Elég a fideszesek gyermeteg magyarázkodásából és pávatáncából: a magyar választók megérdemlik, hogy tisztában legyenek a Fidesz valós értékrendjével. Az elmúlt héten a kormánypártiak megint megpróbáltak mindenkit hülyére venni, majd elkenni a saját felelősségüket. Ennek teszünk most pontot a végére.
Orbán Viktor az elmúlt hetekben csúcsra járatta az elmebajt, előbb kipcsak vérszerződést kötött a keleti diktátorokkal, majd bokáig hajolt a katonai agresszor török elnök előtt és támogatásáról biztosította a szíriai akcióit. A magyar kormány ráadásul a hónap elején először még azt is megpróbálta megakadályozni, hogy az Európai Unió kiadjon egy nyilatkozatot a hadműveletek elítéléséről.
A Fidesz vállalhatatlan mozgása miatt már az európai jobboldal legmagasabb vezetői szintjén is megszólaltak: eddig és ne tovább! Feltehetően a saját pártcsaládjukból érkező nyomás – vagy nevezhetjük politikai zsarolásnak is – miatt a fideszes EP-képviselők végül megszavazták az Európai Parlament eheti plenáris ülésén a török agressziót elítélő állásfoglalást.
Az ebben foglaltak a leghatározottabban szembemennek az elvtelen, törökbarát orbáni hozzáállással és kőkemény megállapításokat tesznek az ügyben. A Fidesz EP-delegációját vezető Deutsch Tamás ma már azzal magyarázza az orbáni törökbarát politikával való éles szembenállásukat, hogy a néppárti frakció egységes álláspontot kért az ügyben és végül a frakciófegyelem miatt szavazták meg a dokumentumot.
Az elvtelenséget kiválóan mutatja, hogy Orbán Viktor a fideszesek által elfogadott EP-határozat után alig 24 órával máris újra a török akció mellett érvelt az állami rádióban, az Origo címet viselő állami propaganda-portál pedig olyan migránstömegekkel riogat, akiket a „képmutató brüsszeli vezetők” miatt ereszt majd rá Európára a török államfő.
A Fidesz játéka egyszerre álságos és veszélyes: mint a profi szélhámosok próbálnak mindenki felé megfelelni és azt mondani, illetve mutatni, ami adott helyzetben elvárhatónak tűnik. Ez a fajta elvtelenség azonban előbb kisebb pofonokhoz, majd hosszan tartó károkozáshoz vezet.
Különösen az európai és a nemzetközi politikában, ahol a kurucos finesz persze hatékony tud lenni, a csakis üzleti alapon működő, elvtelen illiberalizmus azonban egy egész nemzetnek okoz súlyos sérüléseket.
Éppen ezért, hogy véget vessünk ennek a pávatáncnak, a következő hetekben az MSZP parlamenti frakciójával benyújtjuk a magyar Országgyűlésnek az EP által ezekben a napokban – fideszes támogatással – elfogadott állásfoglalását a török-szíriai konfliktussal kapcsolatban. Váljon hát egyértelművé a magyar választók és az európai partnerek számára is, hogy mit is képvisel a Fidesz valójában.
Ha valóban az európai és így a magyar értékek mellett állnak, akkor megszavazzák a parlamenti elfogadását. Ha napirendre sem veszik, vagy leszavazzák, akkor egyértelművé teszik, hogy nekik nem Magyarország, hanem kizárólag Orbán Viktor és a sötét családi üzelmek számítanak.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázhatvanhetedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.
(hirhugo.hu) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.