Politika

Rétvári szerint megfeleződött a nem megfelelő fűtésű lakásokban élők aránya

Illusztráció: MTI Fotó: Balázs Attila

Hét év alatt a felére csökkent a nem megfelelő fűtéssel rendelkező lakásokban élők aránya – közölte Rétvári Bence, a KDNP alelnöke csütörtökön az MTI-vel.




A közlemény szerint az Eurostat nemrég tette közzé jelentését, amely a nem megfelelő fűtéssel rendelkező lakásokban élőkre vonatkozóan közöl friss adatokat. A kimutatás szerint ez az arány Magyarországon kétszer olyan gyorsan csökkent, mint az EU-átlag: hét év alatt a felére esett vissza, míg az uniós átlag ugyanennyi idő alatt mindössze a negyedével mérséklődött.

 

Rétvári Bence kifejtette, 2018-ban az Európai Unióban az emberek 7,3 százaléka nem rendelkezett megfelelő fűtéssel. Ehhez képest Magyarországon mindössze az emberek 6,1 százaléka élt olyan lakásban, amelyben nem volt megfelelő a fűtés.

 




Az Európai Unióban tizenegy országban magasabb az itteninél azoknak az aránya, akik nem megfelelő fűtéssel rendelkező lakásban élnek.

 

Amellett, hogy a magyar adat jobb az uniós átlagnál, a 2011-es 12,2 százalékhoz képest a hazai csökkenés éppen ötven százalékos.

Az Eurostat adatai alapján egyébként az is látható, hogy a nagymértékű csökkenésnek van régiós dimenziója is, ugyanis Csehországban és Lengyelországban is jelentősen mérséklődött ez az arány

– fogalmazott a politikus.

 

Hozzátette, a megfelelő fűtés hiánya egyike azoknak a jellemzőknek, amelyek alapján a súlyos anyagi nélkülözésben érintetteket meghatározzák a statisztikai hivatalok.

 

Magyarországon 2010 óta 1 millió 421 ezer fővel csökkent a súlyosan nélkülözők száma, azaz ma már ennyivel többen vannak azok, akik anyagilag biztonságosnak tekintik az életüket.

Mindezek az adatok jól mutatják az elmúlt 10 év olyan intézkedéseinek sikerét, mint a rezsicsökkentés, a munkahelyteremtés és a családtámogatási rendszer

– írta a KDNP alelnöke.




(MTI)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top