Szégyenletesnek nevezte Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter csütörtökön a Kelebia-Tompa határátkelőnél, hogy a magyar határ megnyitásáról készült hamisított felvételekkel és álhírekkel vezetik félre egyes csoportok a Szerbiában tartózkodó menedékkérőket, akik ezek hatására indulnak el hiába Magyarország felé, hangsúlyozta a szabadkai Pannon RTV helyszínen tartózkodó tudósítója.
A szerb védelmi miniszter azért látogatott el a szerb-magyar határra, mert délután egy több száz ember a helyszínre, ahol békés tüntetéssel igyekeznek rábírni a magyar hatóságokat a határ megnyitására. A helyszínre egyre többen érkeznek az ország többi részéről.
Aleksandar Vulin szerint az illegális bevándorlóknak a befogadóközpontokban van a helyük, ám a Közel-Keletről érkezettek a népcsoportok egymás közötti viszályai miatt nem akarnak keveredni. A miniszter szerint hálásaknak kellene lenniük azért, mert Szerbia befogadja őket, és nem lenne szabad válogatniuk a felkínált szálláshelyek között. Azt is hozzátette, a belgrádi kormány nem fogja megengedni, hogy a elrontsák a jószomszédi viszonyt Szerbia és Magyarország között.
A menetet a közösségi médiában zárt csoportokban szervezték hetek óta. A tervek szerint péntek hajnalban indultak volna el a magyar határ felé, ám miután a szerb hatóságok felfedték a tervet, ezt korábbra hozták. A szerb rendőrség nem hivatalos információk szerint előző éjszaka már több tucat embert begyűjtött, és rabszállító járművekkel a dél-szerbiai befogadóközpontba szállította őket. Mivel azonban a szerbiai központok nem zártak, így az odaszállítottak bármikor úgy dönthetnek, hogy ismét elindulnak a határ felé, és csatlakoznak az ott demonstráló több száz fős tömeghez.
A civil szervezetek a tömegben lévő gyerekek és betegek miatt aggódnak, akiket megviselhet az éjszakai fagy. Védelmükre sátrakat állítottak fel.
Szerbiában jelenleg mintegy hatezer menedékkérő tartózkodik, 2015 óta ilyen nagy számban nem jelentek meg a szerb-magyar határon, inkább a Horvátországgal és a Bosznia-Hercegovinával közös határszakaszon próbáltak meg továbbjutni Nyugat-Európába.
(via MTI)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.