Tisztességes alapokra kell helyezni az uniós költségvetést, alapkoncepciója ugyanis nem sportszerű, és olyan módosítások vannak benne, amelyek a szegényebb országoktól a gazdagok irányába kívánnak pénzeket átcsoportosítani – mondta el Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben, miután megbeszéléseket folytatott Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével hétfőn.
A miniszterelnök magyar újságíróknak nyilatkozva azt mondta, sűrű félév várható, még minden kérdés nyitott, amelyek között az unió 2020 utáni hétéves költségvetése, a migráció, a digitalizáció és a bővítés kérdése szerepel.
Közölte, ezekről nemcsak tárgyalni szeretnének, hanem a többségét le is szeretnék zárni. Szavai szerint a menetrend nagyon ambiciózus, amelynek teljesítése véleménye szerint nem lehetetlen, de mint mondta: csodát kell hozzá tenni.
Tájékoztatása szerint a tanács elnökével folyatott megbeszélések többségét az unió 2020 utáni, hétéves költségvetésének kérdése tette ki, ugyanis február 20-ra e témára összpontosítva hívott össze rendkívüli uniós csúcsot Charles Michel.
Elmondta, Magyarország még nem mutatta be a költségvetésre vonatkozó nemzeti számait, a tárgyalások ugyanis még nem tartanak abban a szakaszban.
Orbán szerint az eddig bemutatott tervezet nem változtat az előző hét év rossz gyakorlatán.
Olyan igazságtalanságok vannak benne, mint az, hogy a Brüsszelben elosztott pénzügyi alapok esetében a szegényebb országok részesedése 5 százalék, miközben a népesedésük 20 százalékát teszi ki Európának.
Az igazságtalanság orvoslásában semmiféle javulás nem mutatkozik.
Közölte, további egyeztetés várható azokkal az országokkal, amelyeknek Magyarországhoz hasonlóan, bajuk van a költségvetés “eszmei, szellemi, elvi alapjaival”.
Ezeket az országokat tájékoztatta a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű szombati, Portugáliában tartott ülésén a költségvetés elvi helyességének helyreállítása érdekében tett konkrét javaslatairól, amelyet hétfőn átadott az uniós tanács elnökének is.
“Mi tisztességes költségvetést akarunk. Ha ez megvan, azon belül a magyarok meg fogják találni a számításukat, vagyis a nekik kedvező számkombinációkat is”
– fogalmazott.
Orbán Viktor azon véleményének adott hangot, hogy a február 20-i csúcstalálkozó nem jelenti azt, hogy be is kell fejezni a tárgyalásokat. Jó lenne, de a magyar álláspont szerint a költségvetés minősége fontosabb, mint elfogadásának időpontja – tette hozzá a miniszterelnök.
A február 20-ra összehívott uniós csúcs középpontjában álló, 2021-2027 közötti uniós büdzsé kérdése megosztja a 27 tagállamot az eltérő prioritások és Nagy-Britannia kilépése miatt.
Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból azt jelenti, hogy kevesebb elosztható pénz marad, miközben az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság a klímaváltozásra és a migrációs ügyekre is szeretne többet költeni.
Az Európai Bizottság a 27 tagállam bruttó nemzeti jövedelme (GNI) 1,11 százalékának megfelelő összegű költségvetést javasol, az Európai Parlament 1,3 százalékért áll ki, míg több ország nem szeretne 1 százaléknál többet.
(MTI)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.