Politika

Lebukott az államtitkár – Bejegyzésével uszított, ám érdemben nem tett semmit!

Rétvári Bence // kép: Népszava

Még január elején jelent meg a hír, miszerint Rétvári Bence a KDNP alelnöke a párt honlapján az alábbi közleményt adta ki:




“2019 decembere óta elérhető a Netflix hazai felületén is az a film, amely Jézust vallásgyalázó módon homoszexuálisnak állítja be. A Krisztus első megkísértése című brazil produkció keresztények millióit sérti meg ezzel Magyarországon, és milliárdjait világszerte. Felháborító, hogy egy ilyen alkotás műsorra kerülhet, sőt a Netflix hirdeti és reklámozza is a filmet, mintegy komédiaként tálalva azt a felhasználók számára.”

 




A KDNP alelnöke hozzáteszi, hogy egyik vallásból sem szabad gúnyt űzni, mivel az más emberek vallásszabadságát, emberi méltóságát sérti.

“KÉREM, HOGY AZONNAL TÖRÖLJÉK KATALÓGUSUKBÓL A MEGBOTRÁNKOZTATÓ FILMET, ÉS KÉRJENEK BOCSÁNATOT A MEGSÉRTETT KERESZTÉNYEKTŐL!”

 

Majd bejegyzése végén kiemeli, hogyha a “Netflixnek értelmezhető fogalom a tolerancia, ha számít emberek milliói vallási meggyőződésének durva megsértése, akkor azonnal törölje a magyar műsorkínálatából keresztényeket sértő botrányfilmet!”

EZZEL AZ EGYETLEN BAJ CSUPÁN ANNYI, HOGY A NETFLIX NEM IRATKOZOTT FEL SE RÉTVÁRI BENCE, SE A KDNP HÍRLEVELÉRE, ÍGY ŐK A KÉPVISELŐ FELHÁBORODÁSÁRÓL NEM ÉRTESÜLTEK.

 




A cég 23 éves története során összesen 9 alkalommal vett le filmet kínálatából kormányzati kérésre. A cég közölte, hogy Szingapúr kormánya 3 alkalommal összesen 5 film eltávolítását kérte, 1-1 film törlését pedig Új-Zéland, Vietnam, Németország és Szaúd Arábia – közölte a 444.hu.

 

A Netflix listáján tehát nem szerepel Magyarország, így a cég indirekt módon leplezte le Rétvárit, aki ugyan felháborodott a filmen, de annyira már nem vette a fáradtságot, hogy mindezt a kormány nevében megírja a Netflixnek. A vállalat egyébként az ilyen hivatalos kéréseknek eleget szokott tenni, így minden bizonnyal célt ért volna a KDNP-s képviselő hivatalos levele is (ha azt elküldte volna).

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top