Vadai Ágnes, a párt országgyűlési képviselője közleményében azt írta: azonnali tájékoztatást várnak Pintér Sándor belügyminisztertől és Szijjártó Péter külügyminisztertől.
A DK azt szeretné tudni, hogy “mióta bújtat pedofilokat a magyar kormány”.
“Segített-e a gyermekpornográfiában érintett nagykövet hazajuttatásában bármely magyar állami szerv vagy hatóság? Ha igen, pontosan melyik és ki adott erre utasítást? Folyik-e Magyarországon nyomozás a megbukott nagykövettel kapcsolatosan? És végül: miként fordulhatott elő, hogy egy gyermekpornográfiában érintett emberből lett perui nagykövet?” – teszi fel kérdéseit Vadai.
Az Index.hu írta meg, hogy gyermekpornográfia miatt letartóztatták a Fidesz által 2017-ben kinevezett perui magyar nagykövetet, Kaleta Gábort, aki egy nemzetközi gyermekpornográfia-hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe.
Forrás: ATV
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.