Politika

Így higgyél egy fideszesnek: Hazudott Pokorni, mégis elkezdték kivágni a kőriseket Normafán!

fuggetlennemzet.hu

Ennyit az “emberarcú fideszesről”.




A Normafa-természetesen nevű Facebook-oldal számolt be róla kedden, hogy elkezdték engedély nélkül kivágni a fákat a Normafára tervezett parkoló területén.

Mint azt korábban megírtuk: a Pokorni Zoltán vezette XII. kerületi önkormányzat tavaly ősszel 220 fát (többnyire magas kőrist és juhart) tervezett kivágni a Konkoly-Thege úton egy parkoló miatt.




A természetkárosítás ellen novemberben összellenzéki tüntetést is tartottak, ami után Pokorniék az ígérték, hogy módosítanak a terveken.

A Védegylet Egyesület perben támadta meg a fakivágási engedélyt és a bíróság az ítélet meghozataláig megtiltott minden fakivágást.

Tavaly év végén palánkokkal vették körül az érintett területet.

A Hegyvidéki Önkormányzatnak megvolt az oka a titkolózásra: mint most kiderült, a palánkok mögött megkezdődött a parkoló kialakítása, a bírósági tiltás ellenére fák kivágásával.

A Hegyvidék újság legutolsó számában egy illetékes a parkoló terveinek átalakításáról úgy nyilatkozott, hogy

„a zöld területek jelentős növelésével tudtuk elérni azt, hogy megőrizzük a meglévő fákat, köztük az elhagyott, egykori magánkertben kisarjadó példányokat.




A gyenge vagy beteg fákat még tavaly eltávolítottuk, több fa kivágására pedig nincs szükség: a több mint 160 megmaradt példány a helyén marad, a fás részeken nem lesznek parkolók.”

Mivel az engedélyben 220 fa kivágásra kértek engedélyt, nem nehéz kiszámolni, hogy

legalább 60 fát vágtak ki engedély nélkül

– írja posztjában a Normafa-természetesen nevű Facebook-oldal, amely friss képeket is közöl a pusztításról:

 

 







Forrás: Nyugati Fény




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top