Egyéb

Meghátrált Orbán – ebbe belebukna ha nem tenné

Fotó: MTI

Mindenki biztosra vette, hogy a beharangozott helyi iparűzési adó -rövidített nevén HIPA- drasztikus csökkentése csak a Budapest ellen folytatott bosszúhadjárat része, nem pedig egy átgondolt gazdasági stratégia része. Ugyanis a HIPA az önkormányzatok legnagyobb saját bevétele, ha ettől megfosztják őket, akkor gyakorlatilag működésképtelenné válnak.




 

Bár igaz, hogy egy 30 éves adóformáról beszélünk, ami lehetséges, hogy átalakításra szorul, de semmiképpen nem ilyen mértékű csökkentésre. Mivel az intézkedés egyaránt súlyt minden önkormányzatot, várható volt, hogy a fideszes településvezetők ennek hangot is fognak adni. Mára úgy tűnik, hogy ha Orbán nem akarja elveszteni a vidéki, önkormányzatokban dolgozó hátországát,

AKKOR KÉNYTELEN LESZ KIHÁTRÁLNI A TERV MÖGÜL.

 




Erre több jel is mutat, nem csak a parlamenti folyosói pletykák, de az is, hogy vezető fideszesek már csak egy kiszivárgott, a kormány által nem tárgyalt tervezetről beszélnek. Ennél is lényegesebb, hogy Varga Mihály néhány napja az mfor.hu-nak adott interjúban maga is pedzegette, hogy esetleg nem lesz a hipa-csökkentésből semmi.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top