Politika

Irgalmatlan összeggel tartozik a NAV-nak Bíró Ica és a fényűző életet élő, adócsalásért elítélt Berki Krisztián

168ora.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2019 negyedik negyedévében 86 adózónál állapított meg – jogerőre emelkedett határozatban – jelentős összegű adóhiányt, ez magánszemélyeknél 10 milliónál, míg más adózóknál 100 millió forintnál nagyobb összegű adótartozást jelent.




 

Mint a Blikk felhívja a figyelmet, a celebek között nem először bukkan fel Bíró Ilona, azaz Bíró Ica neve az egyéni vállalkozók között az adóslistán. A Metál Lady szépségközpontja kialakítására vett fel devizahitelt, amelynek törlesztője majdnem a háromszorosára nőtt, amit már nem tudott fizetni, két ingatlanát a végrehajtó elárverezte, őt kilakoltatták.

 

Berki Krisztián is notórius nagyadós. A feltűnő költekezéseiről is ismert celeb korábban belekeveredett egy hatmilliárd forint összértékű adócsalási ügybe, amiben 45. rendű vádlottként ötmillió forintos kárt okozott a költségvetésnek azzal, hogy az egyik cégén keresztül fiktív számlákat fogadott be. Berki elismerte a bűnösségét. A hozzá köthető cégek többsége felszámolással vagy kényszertörléssel megszűnt.

 

A celeb ehhez képest nemrég azzal dicsekedett, hogy Miamiban vett lakást, ugyanabban a házban, ahol David Beckhamnek is van egy ingatlanja.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top