A miniszter elismerte, hogy még nem jöttek meg a maszkok Németországból.
“A fertőzés terjed, a következő napokban ugrásszerűen megnő a megbetegedések száma” – mondta a kancelláriaminiszter a csütörtök délelőtti kormányinfón.
Gulyás Gergely szerint a kormánynak továbbra is az emberi élet védelme az első, de a rendkívül súlyos gazdasági következményeket is próbálják csökkenteni. Példaként említette a turizmus-szektort, ami “gyakorlatilag megszűnt,” a napokban emiatt
“1070 szálloda be is fog zárni.”
Százezres munkanélküliséget várnak, “csak az lesz a kérdés, hogy hány százezres.”
Újabb akciócsoportot hozott létre Orbán Viktor, ami az önkénteseket, felajánlásokat koordinálja majd Révész Máriusz vezetésével – jelentette be a miniszter.
Gulyás kulcsfontosságúnak nevezte, hogy a jövő héten meghosszabbítsa az Országgyűlés a kormány által elrendelt veszélyhelyzetet.
Mivel a kabinet csak 15 napra rendelheti el, a parlamentnek kell szavazni a folytatásról, már egyeztettek a frakcióvezetőkkel.
Gulyás megjegyezte: a járvány miatt nem tudható, hogy meddig lesz határozatképes az Országgyűlés. Vészforgatókönyvvel készülnek arra az esetre, ha túl sok képviselő betegedne meg.
Arra a kérdésre, hogy mikor kapnak elegendő és megfelelő minőségű szájmaszkokat az egészségügyi dolgozók, Gulyás úgy válaszolt, hogy még mindig várják a Németországból útnak indult 120 ezer darabot. Ha megérkeznek, kiosztják.
Hogy miért nem zárnak be a kaszinók délután háromkor, nem tudott válaszolni Gulyás. Azt ígérte, utánanéz.
“Nem látom indokoltnak, hogy nyitva legyenek” – tette hozzá.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.