Az emberek nem maradhatnak fizetés nélkül, csak így lehet átvészelni ezeket a pokoli hónapokat – hangsúlyozza a DK elnöke.
Konstruktív hangvételű videóban reagált Orbán Viktor mai bejelentéseire a legnagyobb ellenzéki párt elnöke.
Gyurcsány Ferenc szerint végre jó irányba indult el a kormány azzal, hogy meghallgatta az ellenzék több gazdaságvédelmi javaslatát, azonban most többre van szükség annál, mint elengedni a vállalkozások adóját.
Ugyanis ha nincs bevétel, akkor az alkalmazottak fizetését sincs miből kitermelni.
A DK ezért azt kéri, hogy az állam egy állami bérgarancia-alapból vállalja át a bérek jelentős részét azonban a szektorokban, ahol a koronajárvány miatt most “megszűnt az élet lehetősége”.
Gyurcsány hozzátette: tudja, hogy ez sok pénzbe kerül, de most az a lényeg, hogy a vállalkozások életben maradjanak, az embereknek legyen fizetésük, és akkor kibírjuk a következő 2-3 hónapot, és utána talpra tudunk majd állni.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.