Kölcsönzött munkásoktól, összesen hatszáz embertől vált meg az esztergomi Suzuki-gyár, amely három napja jelentette be leállását. Főleg kelet-magyarországi és ukrán dolgozókról van szó, a hírt a Népszavának megerősítették.
László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a lapnak azt mondta: nyílt levélben fordultak a munkáltatókhoz, illetve a kormányhoz, azt kérve, hogy az emberek ne kerüljenek az utcára. A munkavállalóknak máskülönben
hétfő reggelig el kell hagyniuk a munkásszállást.
Az államtól azt várják, hogy vállalja át az elbocsátani tervezett dolgozók fizetését. „A kormány nem nézheti tétlenül a dolgozó emberek tragédiáját! Minden magyar dolgozó ember nevében kérjük, hogy az érintettek bevonásával, közösen védjük meg a munkahelyeket és az emberek egészségét a vészhelyzetben!” – áll a levélben.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.