Prof. Dr. Oláh Attila orvos-igazgató, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Általános Sebészeti Osztály osztályvezetőjének bejegyzése a közösségi oldalon. – írja az infogyor.hu.
“Az élet – mint oly sokszor – megint felülírta az elképzelt terveket. Eredetileg a műhibaperekről szóló kerekasztal beszélgetés kapcsán szerettem volna megosztani Önökkel pár gondolatot, de amikor ezeket a sorokat írom, éppen kihirdetésre kerül a vészhelyzet… Nem gondolom, hogy bármi más jobban érdekelné most az olvasókat, mint a koronavírus következményei.
Rengeteg barátom, ismerősöm hív fel, állít meg az utcán: tőlem, mint orvostól várva a választ, hogy mi lesz? Mindenkit érint a kérdés, és mindenki másképp reagálja le a helyzetet: ki pánikba esve félti az életét, ki a szeretteiért aggódik, ki a gazdasági helyzet és a hitelek miatt szorong. ki az érettségi és a felvételi vizsgák káosza miatt rémül meg… Azt, hogy mi lesz egy hónap múlva, vagy akár csak az újság megjelenésének az idején, még senki nem tudja.
Ki tudta volna megjósolni 1914-ben, hogy a szarajevói merényletnek milyen következményei lesznek az elkövetkező négy esztendőben? De mi magunk is emlékezhetünk még a 80-as évek pánikjára, amikor az AIDS terjedése miatt az emberiség kipusztulását vizionálták. És bár azóta közel 3 millió ember halt meg a HIV fertőzés következtében, a pánik elült. Úgy is fogalmazhatnánk: megtanultunk vele együtt élni. És félni. Tény, hogy mindezekhez képest a koronavírus járvány lefolyása sokkal könnyebben prognosztizálható. De mivel bárkit érinthet, valamilyen szinten mindenki átgondolja a közeljövőt. És legalább önmagának őszintén bevallja, hogy mitől, és mennyire fél. Ezért engedjék meg, hogy ebben a glosszában én is teljesen őszinte legyek.
Amennyire lehet, az emberek többsége megpróbálja elkerülni a fertőzésnek még az esélyét is, és eszébe sem jut olyan helyre menni, ahol a koronavírus előfordulhat. Egyetlen társadalmi réteg képez kivételt ez alól: az egészségügyi dolgozók. Nekünk naponta kell betegeket, gyanús eseteket, vagy akár fertőzötteket ellátnunk. És mivel vészhelyzet van, bármelyikünk kötelezhető erre a feladatra, ezekben a hetekben még szabadságra sem mehetünk.
Őszinte sorokat ígértem. Amikor belegondoltam, hogy elsőéves orvostanhallgató lányom is behívható ápolási feladatokra, vagy amikor nekem kellett kijelölnöm azokat a fiatal, lehetőleg gyermektelen sebész kollégát és ápolónőket az osztályomról, akik majd a „vörös zónában”, a frontvonalban fogják ellátni a fertőzött betegeket, megremegett a kezem.
És egy pillanatra elgondolkoztam, hogy valóban jól döntöttünk, amikor ezt a hivatást választottuk 18 éves korunkban?
És most arra kérem Önt, kedves Olvasó, hogy ennél a sornál tegye őszintén a szívére a kezét, és válaszoljon önmagának: vállalná a fertőzött betegek kezelését, ápolását, akár csak egy napra is? Kockáztatná a saját, vagy akár a családja egészségét? Ha igen, akkor örömmel várjuk önkéntes segítőként… De ha nem, akkor kérem, hogy ebben a percben egy jelképes, elismerő főbiccentéssel adózzon az egészségügyben dolgozók áldozata előtt.”
Prof. Dr. Oláh Attila
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.