Pont oda kellene most sokkal több pénz, ahonnan a kormány el akar venni.
Közös közleményben reagáltak a kerületek ellenzéki polgármesterei Orbán Viktor szombaton bejelentett ötletére, miszerint az önkormányzatokat is érintő megszorítócsomaggal akarja előteremteni a koronavírus elleni védekezés költségeit.
Közleményüket változtatás nélkül idézzük:
Kerületi polgármesterek reagálása a kormány mai bejelentésére
A koronavírus-járvány elleni védekezés, és a nyomában érkező gazdasági-szociális válság kezelése hatalmas feladatot ró a kormányokra is, és az önkormányzatokra is. Az önkormányzatok országszerte, pártállástól függetlenül erőn felül veszik ki részüket a védekezésből és a napról napra drámaibb szociális válság helyi kezeléséből.
Mivel a válság által leginkább sújtott iparágak a nagyvárosokban összpontosulnak, és itt élnek a legtöbben azok közül, akiknek megélhetése most veszélybe került, a budapesti kerületi önkormányzatokra a szociális válság enyhítésében minden eddiginél nagyobb szerep hárul.
A kerületi önkormányzatok az elmúlt hetekben saját forrásból, egymással együttműködve szereztek be a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközöket, kidolgoztak szociális támogatási programokat, megsokszorozták erőfeszítéseiket az idősgondozás és a gyermekétkeztetés terén éppúgy, mint az egészségügyi alap- és járóbeteg ellátásban, vagy a hajléktalan-ellátásban.
A kerületek az egyre növekvő feladatokat egyre csökkenő bevételekből kénytelenek ellátni, miközben naponta szembesülünk a válság okozta megrázó élethelyzetekkel.
A kerületi önkormányzatok az egészségügyi és szociális válság kezeléséhez a kormánytól nem hogy érdemi támogatást, de még csak kielégítő információt sem kapnak. Sem a kormányhivatalok, sem az operatív törzs nem szolgáltat a válságkezelést megkönnyítő információkat, kérdéseinkre, felvetéseinkre késve, vagy egyáltalán nem érkezik válasz.
A háziorvosok, az ápolók, vagy éppen a szociális ellátásban dolgozó munkatársaink járvány elleni védelmét szolgáló eszközök kormányzati forrásból alig érkeznek, e téren is magunkra, illetve a fővárosi városvezetésre számíthatunk. A vírustesztelés mennyisége egész egyszerűen elégtelen, ebben is a főváros saját erőfeszítései jelentenek előrelépést.
Az önkormányzatok szociális válságkezelését tovább nehezíti, hogy a kormány első gazdasági intézkedései nem csökkentették, de helyenként növelték a munkavállalók kiszolgáltatottságát.
Más európai kormányoktól eltérő módon a magyar kormány nem biztosítja a kieső bérek fedezetét a munkavállalók számára, nem változtatott Európa legszűkmarkúbb munkanélküli támogatási rendszerén és a családi pótlék összegén sem.
Az önkormányzatok gazdasági válságkezelő lehetőségei nagyon szűkösek, de naponta szembesülnek az egzisztenciájuk elvesztése miatt segítséget kérő emberek drámájával.
Támogatjuk, hogy a kormány válságkezelése nagyságrendjében is reagáljon végre a gazdasági és szociális válság súlyosságára. Csalódást kelt azonban, hogy ma a kormány egy igazságtalan megszorító csomaggal kezdte a válságkezelés második ütemét.
Igazságtalan, mert ugyan helyes, ha a prosperáló multik és bankok részt vállalnak a válság terheiből, de a felsorolásból feltűnően kimaradtak azok a gazdasági szereplők, akik az elmúlt években szinte kizárólag állami és uniós forrásból tettek szert hatalmas vagyonokra.
Kimaradt a kormány által Budapesten megvalósítani kívánt, zömében sportcélú látványberuházások átgondolása is.
És nem lehet máshogy, csakis megszorításnak nevezni, hogy a kormány újabb bevételeket akar elvenni az önkormányzatoktól. A kormány lépése veszélyezteti, helyenként ellehetetlenít az önkormányzatok járvány elleni védekezését és szociális válságkezelését.
A forráselvonás megnehezíti az egészségügyi ellátásban, az idősgondozásban, a gyermekétkeztetés biztosításában végzett munkát. A kormány lépésének kárvallottjai éppen azok a rászorulók lesznek, akiknek most különösen nagy szükségük lenne a segítségre lakóhelyükön.
Felszólítjuk a kormányt, hogy a válságkezelés során az önkormányzatokat tekintse partnernek, a helyi válságkezelést ne megszorítással sújtsa, hanem támogatással segítse. Vagy – hogy a miniszterelnököt idézzük – ha már segíteni nem tud, legalább ne nehezítse a munkánkat.
Amit kérünk, nem más, mint amit a kormány is, és az önkormányzatok is hetek óta az állampolgároktól kérnek: együttműködést. Felszólítjuk ezért a kormányt, hogy a gazdasági és szociális válságkezelés lépéseiről haladéktalanul kezdjen egyeztetést az önkormányzati szövetségekkel.
V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere
Örsi Gergely, a II. kerület polgármestere
dr. Kiss László, a III. kerület polgármestere
Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere
Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere
Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere
Pikó András, a VIII. kerület polgármestere
Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere
dr. László Imre, a XI. kerület polgármestere
dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármester
Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere
Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere
Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere
Gajda Péter, a XIX. kerület polgármestere
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.