Várják Mészáros, Garancsi és Tiborcz felajánlásait, valamint a propaganda és az atlétikai stadion költségeinek átcsoportosítását.
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke felszólította “Orbán Viktor kegyeltjeit”, hogy a pártok mellett ők is segítsenek a járvány elleni védekezésben és fizessenek be ők is a védekezési alapba.
Mint Fekete-Győr írja: érdeklődéssel figyelte, ahogyan a Fidesz kifizeti a járvány leple alatt az övéit: 20 milliárd közpénz Mészárosnak vízi élményparkra, 2 milliárd Tiborcznak kikötőfejlesztésre, Schmidt Máriának pedig budai luxus ingatlanok ingyen.
A kormány mai bejelentését, miszerint a pártok állami támogatásának 50%-a átcsoportosításra kerül a védekezi alapba, úgy kommentálta:
“Megértem, hogy a nemzeti szolidaritás jegyében a pártok állami támogatását is a járvány elleni védekezési alapba csatornázzuk – még akkor is, ha a mögöttes szándék sokkal inkább az ellenzéki pártok nehezebb helyzetbe hozása volt.
Az a nyomatékos kérésünk, hogy a megszorításokból bejövő források ez egyszer ne a fideszes oligarchákat gazdagítsák, hanem a megélhetési válságba kerülő polgártársainkat segítsék a bajban!”
- Orbán Viktor kormánya ugyanilyen szolidaritást várjon el Rogán Antal propagandaminisztertől is, aki 150 milliárdot kapott propagandára!
- Az atlétikai stadionra fordított 170 milliárd ugyancsak a védekezési alap részét képezze!
- A nemzeti szolidaritás jegyében az elmúlt 10 év legnagyobb haszonélvezői, az Orbán-család, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és társaik is hozzanak áldozatot a nemzetért.
– sorolta követeléseit a Momentum elnöke.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.