Nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
Mégsem valósul meg a tegnap belengetett formájában a rövidített munkaidőben dolgozóknak ígért segítség – hívja fel a figyelmet Dr. Molnár Csaba.
A DK alelnöke részletezi: “Ugyanis a rövidített munkaidőben dolgozók nem a teljes munkahét bérének 70 százalékára, hanem csupán a rövidítés miatt kieső munkaidőre járó pénz 70 százalékára számíthatnak majd a kormány gazdaságvédelmi akcióterve szerint
Ráadásul ezt is csak a bajba került cégek egy része veheti majd igénybe és azok sem automatikusan és nem most azonnal.”
Vagyis szinte mindenről, amit erről eddig mondtak, kiderült, hogy hazugság – teszi hozzá Molnár Csaba.
A Demokratikus Koalíció szerint vállalhatatlan, hogy a kormány a semminél is kevesebbet ad a koronavírus-járvány miatt amúgy is kétségbeesett embereknek.
Az emberek élete nem játék, Orbán Viktornak és kormányának le kell, hogy essen végre: nem hazudozhatnak tovább úgy a magyaroknak, ahogy azt az elmúlt 10 évben megszokták!
– zárul a DK közleménye.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.