Bár nagyon úgy tűnik, hogy az Európai Néppárt sem kiköpni sem lenyelni nem tudja a Fideszt, egyre inkább az a valószínű, hogy a koronavírus járvány lecsengése után, ki fogják őket rúgni minden fontos pozícióból.
Az utolsó csepp a pohárban a diktátor-törvény megszavazása volt, amikor több tagpárt kérte, hogy fejezzék be a és vágják ki végleg a Fideszt a Néppártból! Ez nem hozott gyors eredményt, hiszen egy tagpárt végleges kizárását több döntéshozatal és fórum előzi meg. Most viszont sokan kezdik felismerni, hogy
A FIDESZ EP KÉPVISELŐINEK SZEMÉLYES FELELŐSSÉGE IS VAN ABBAN, HOGY IDÁIG JUTOTT A HELYZET!
Manfred Weber frakcióvezető szerda este kapta meg azt a levelet, amelyben az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójában helyet foglaló 27 nemzeti delegációból 14 támogatja a fideszes EP-képviselők eltávolítását a politikai csoportból.
A belga, cseh, dán, észt, holland, ír, litván, luxemburgi, máltai, portugál, svéd és szlovák konzervatív, illetve kereszténydemokrata pártok EP-s vezetői mellett a lengyel ellenzéki Polgári Platform is, akik a németek után a második legnépesebb nemzeti küldöttséget alkotják. Külön levélben hasonló kérést fogalmazott meg a görög EPP-sek delegációvezetője is, így összesen
15 NEMZETI KÜLDÖTTSÉG 76 TAGJA TÁMOGATJA A FIDESZESEK AZONNALI KIZÁRÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNYT.
A levél kiváltó oka az volt, hogy az ernyőszervezetként működő Néppárt tavaly márciusban függesztette fel a Fidesz tagságát, viszont határozata nem vonatkozik a magyar párt európai parlamenti képviselőire, akik továbbra is az EPP frakciójában foglalnak helyet.
Még ugyanezen a napon Donald Tusk a Twitteren küldött kemény üzenetet a Fidesznek: “Ha egy kormány cenzúrával, rendeletekkel és büntetéssel próbál küzdeni a járvány ellen, akkor a demokráciát zárja karanténba hosszú időre. Az embereknek több szájmaszkra és lélegeztetőgépre van szüksége, nem a hatóságoknak biztosított többlethatalomra” – írta.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.