Totális kudarc a “gazdaságvédelmi akciótervnek” becézett porhintés. A DK 20 pontos, valódi válságkezelést javasol.
Dr. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján felidézte: Orbán Viktor két héttel ezelőtt jelentette be az úgynevezett gazdaságvédelmi akciótervét. Mostanra sajnos beigazolódott, amit mindenki mondott erről a csomagról közgazdászoktól a magyar vállalkozókon át a DK-ig – tette hozzá.
“Ez a csomag nem véd a munkanélküliségtől és a munkanélkülivé váltaknak egyetlen fitying támogatást nem ad.
Orbán Viktor Európa legjelentéktelenebb csomagját jelentette be két hete, emiatt pedig mára több százezer magyar ember veszítette el a munkáját.
A GKI Gazdaságkutató szerint eddig 60 ezer embert bocsájtottak el, de még el fognak küldeni újabb 100 ezret, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat kimutatása szerint viszont mostanra már 300 ezer munkanélküli van Magyarországon.
A kimutatások tehát csak abban nem értenek, hogy a baj nagyon nagy, vagy egyenesen óriási. Az azonban vitathatatlan tény, hogy Orbán Viktor vérszegény mentőcsomagja magyarok tíz és százezreit tette munkanélkülivé az elmúlt hetekben.”
– közölte az ellenzéki politikus.
Molnár Csaba közölte: a DK szerint az Orbán-kormány a felelős a több százezres munkanélküliségért. Hangsúlyozta, ez az ára annak, hogy a kormány sajnálta a pénzt válságkezelésre, sajnálta a pénzt munkahely-védelemre, sajnálta a pénzt bérkiegészítésre. Így néz ki, amikor egy kormány elveszíti az irányítást és nem tud reagálni egy válságra.
“Hallani híreket, hogy a nyilvánvaló kudarc miatt a kormány igazítana a csomagon. Ez kevés lesz! Ez a csomag nem javítható, le kell cserélni egy teljesen újra, amely tényleg a munkahelyek, a munkavállalók, a kis-és középvállalkozások és a nyugdíjasok érdekeit képviseli.
Valami olyasmi kell, amit a DK a 20 pontos gazdasági és szociális válságkezelő csomagjában már több mint két hete javasolt:
- Tényleg fizessék ki a bajba került magyar vállalkozások bérköltségének jelentős részét, a kisvállalkozásoknál a 80%-át, ne trükközzenek végrehajthatatlan részletszabályokkal, ami miatt most azt a keveset is amit ajánlanak, csak alig néhány vállalkozás tudja igénybe venni
- Azonnali adjanak keresetpótló támogatást azoknak, aki a válság miatt már elveszítették munkájukat, méghozzá a korábbi bérük 80%-át. Ők ma egyetlen forintot sem kapnak Orbán csomagjából
- Adjanak azonnali juttatást az áremelkedés miatt bajba kerülő nyugdíjasoknak, nem homályos ígéreteket a következő évekre
- Vezessenek be rezsimoratóriumot a válság idejére és tiltsák be a közművek lekapcsolását. Ezt kértük két hete is, a kormány nem hallgatott ránk, látjuk az eredményét.”
– sorolta a politikus.
Molnár Csaba arra is rámutatott, az elbocsájtások alakulásából jól látszik, hogy a cégek nagy része tisztességgel kivárt. Úgy fogalmazott: kivártak, hogy ha a kormány érdemi segítséget nyújt, akkor ne szűnjenek meg a munkahelyek.
“A tömeges leépítések és kirúgások éppen az elmúlt két hétben indultak meg, mert a vállalkozások azt látták, hogy a kormány a kisujját sem mozdítja a magyarok munkahelyeiért. Nem adtak érdemi bértámogatást a cégeknek és egyetlen forint segítséget nem adtak a frissen kirúgottaknak.
Márpedig 300 ezer új munkahelyet létrehozni sokkal nehezebb, drágább és lassabb lesz, mint 300 ezer meglévő munkahelyet megvédeni. Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy a kormány tanuljon a kudarcból.”
– mondta a DK ügyvezető alelnöke, hangsúlyozva, a DK már két hete is ugyanezeket az intézkedéseket szorgalmazta.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.