Magyarország eddig sikeresen védekezik a járvány ellen, más országokkal összehasonlítva kimagaslóan jól áll a fertőzések számát és a fajlagos halálozási arányt tekintve – közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A miniszter azt mondta, hogy a kormány a lehető legrosszabb variációra készült fel, hogy elkerülje az egészségügy összeomlását.
A kórházi ágyak felszabadítására is azért van szükség, hogy ha egy váratlan fejlemény miatt a továbbiakban nem kontrollálható a vírus terjedése, és maximális megbetegedések alakulnak ki, az egészségügy akkor is minden kezelésre szoruló beteget el tudjon látni
– hangsúlyozta.
Emlékeztetett: a március 17-én kiadott miniszteri utasítás arra szólította fel a kórházakat, hogy a kapacitásuk felét készítsék elő a fertőzöttek ellátására, és az összes ágy 15 százalékát tartsák fent intenzív ellátásra.
A 62 egészségügyi szakkollégium összeállított egy listát arról, hogy mely beavatkozások halaszthatók el, és melyek nem. Ez a lista a kórházak rendelkezésére áll, és minden lehetséges helyzetre útmutatást ad
– mondta a miniszter.
Hozzátette,
hogy csak olyan beteg kerülhet haza, akinek ellátását otthon is biztosítani lehet.
Ha valaki a döntést nem érzi helyesnek, forduljon a betegjogi képviselőhöz, a kórház vezetéséhez, az egészségügyi államtitkársághoz vagy a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz. A történteket minden esetben kivizsgálják
– emelte ki.
Kásler Miklós a Magyar Orvosi Kamara nyílt levelében olvasható állításokkal kapcsolatban azt mondta: az érintettek minden tájékoztatást megkaptak, az operatív törzs ülése után mindennap sajtótájékoztató tartanak, az egészségügyi szakkollégium szakmai anyagot készített, konferencián válaszoltak a kórházak összes kérdésére, és központi számon is válaszolnak a felmerülő kérdésekre.
(MTI) | forrás
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.