A koronavírus-járvány a gazdasági élet minden szereplőjére hatással van, sokan vesztették el állásukat, kerültek nehéz helyzetbe. A Fidesz a hatékony járványkezelés érdekében, különleges “teljhatalmat” szavazott meg Orbánnak,
ÍGY ESHETETT MEG AZ, HOGY A LEGNAGYOBB VÁLSÁG KÖZEPÉN, AZZAL PRÓBÁL A KORMÁNY ENYHÍTENI A HELYZETEN, HOGY ISMÉT A SPORTOT HELYEZI ELŐTÉRBE.
A kormány a TAO-pénzek felhasználási szabályain lazított egy kicsit, így a sportkluboknak míg korábban önrészt is kellett biztosítaniuk, mostantól 100 százalékban TAO-ból finanszírozhatják kiadásaikat.
TEHÁT AKÁR A SPORTOLÓK FIZETÉSÉT IS TELJES EGÉSZÉBEN KÖZPÉNZBŐL LEHET MAJD FIZETNI,
vagy képzési feladatokat és az ingatlanok üzemeltetést!
Korábban Orbán Viktor a TAO pénzeket a vállalkozók pénzének nevezte, amiről végül a Kúria mondta ki, hogy az valójában közpénznek minősül.
Ráadásul a kormány elintézte, hogy kicsit még átláthatatlanabb legyen az így is elég keszekusza helyzet, mivel most majd az elszámolással sem kell sietniük a sportkluboknak, erre kaptak plusz egy év haladékot.
Az Mfor.hu újságírója szerint, ez első ránézésre csak egy adminisztratív változtatásnak tűnik, azonban itt sokkal többről van szó:
“KIS TÚLZÁSSAL ÉLVE SZINTE MINDEN KÖLTSÉGET FINANSZÍROZHATNAK TELJES MÉRTÉKBEN TAO-TÁMOGATÁSBÓL.
Eddig a különböző célokra saját forrást is kellett biztosítani most viszont a teljes költségnek a 100 százaléka fedezhető ilyen közvetlen állami támogatásból.” – mondta Székely Sarolta.
Varju László ellenzéki politikus szerint, a TAO rendszer eddig is átláthatatlan volt,
ÍGY AZONBAN SIKERÜLT BEVEZETNIE A KORMÁNYNAK A TÖKÉLETES PÁRTÁLLAMI FINANSZÍROZÁST.
“A nem régen elfogadott különadóból is lehet TAO támogatást fizetni. Mondhatnám, hogy kiben nem merül fel az a kérdés, hogy azért kaptak a bankok különadót, hogy itt pedig legyen miből kifizetni a focistabéreket, a sportolók béreit, vagy az edzők bérét.”
Az ATV Híradója kereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát is az üggyel kapcsolatban, ahol azt közölték, hogy a világ szinte összes országában a sport területét is érinti a koronavírus, így a klubok számára nyújtott könnyítést a járványhelyzet indokolja.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.