Mocskos munka, amit az irodatűz ürügyén a számvevőszék művel a DK-val.
Beszámoltunk róla, hogy az Állami Számvevőszék az állami támogatásának megvonásával fenyegeti a Demokratikus Koalíciót, amiért azok nem tudtak bemutatni olyan iratokat,
amelyek elégtek
a DK irodáját megsemmisítő 2018 novemberi tűzben.
Gyurcsány Ferenc most elmondta, szerinte mire megy ki a játék. A pártelnök úgy látja: Orbánék a járvány leple alatt ki akarják véreztetni a legnagyobb ellenzéki pártot, őt személy szerint pedig eljárással és börtönnel fenyegetik.
Gyurcsány szerint azonban
“ez a párt volt ennél szegényebb, azt is túléltük”
továbbá
“Engem már számtalanszor akart lecsukatni ez a rendszer. Nem sikerült, most sem fog sikerülni. Bennem emberükre fognak találni: a szemükbe nézek, és megvédjük mindazt, amiért küzdünk”
Videó:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.